– Az ott már Brüsszel! – rikkantotta Rudolf von Spahrwasser, és kolbászszerű mutatóujjával a távolba bökött. A keleti horizonton egy keskeny barna csík látszott, amelyről Lord Meltinghouse csak hunyorogva tudta megállapítani, hogy apró házak tömkelege. Mérhetetlenül büszke volt rá, hogy olvasáskor nem kellett okuláréhoz folyamodnia. Ez egyébként általános…

– Gyerekkoromban leestem az ördögmalomról, azóta nem bírom a sebességet – jegyezte meg Fitzpatrick, miután María Orlanda gázt adott és széles ívben megelőzött egy hosszú, kékes füstcsíkot vonszoló furgont. – Nagy kár – kiáltotta túl a motorzúgást a nő. – Ez a fenevad százzal is tud menni. Pillanatok…

– Egyszerűen imádom ezt a várost! – mondta María Orlanda, és Fitzpatrick arcába fújta a hosszan letüdőzött cigarettafüstöt. A nyomozó elköhintette magát. – Pardon, zavarja a füst? – hajolt közelebb a portugál hölgy. – Egészen idáig azt hittem, hogy nem – pislogott a nyomozó. – De én leragadtam…