Joseph Schwartz teljes mértékben elégedett volt a sorsával. Második éve dolgozott a határőrségnél mint ordonánc[1], és ezért a nyugodt, kényelmes munkáért szolgálati lakást meg havi százhúsz birodalmi márkát kapott. Jó dolgában már a nősülés gondolata is foglalkoztatta, de nem akarta elkapkodni a dolgot, mert még nem töltötte be…

A belga erdők hírhedten veszélyesek. Nappal is könnyű bennük eltévedni, de éjjel ez szinte természetes. A fékeveszetten huhogó baglyok, a megmagyarázhatatlan neszek és recsegések sokasága még a legtapasztaltabb földerítőt is tévútra vezetik, nem szólva arról a rengeteg bokafogó gyökérről és szúrós iszalagról, amelybe belegabalyodva mozdulni is képtelenség. Éjjel…

– Megérkeztünk – mondta Aston Rideback, miután az út szélére kormányozta a furgont és leállította a motort. Mintegy nyolcszáz lábnyira előttük ott sárgállott az egy szál villanykörtével megvilágított belga határőrbódé. Az őr a piros-sárga-fekete sorompót tartó betonoszlopnak támaszkodva cigarettázott. Sem az ép szemét meresztgető komornyik, sem a mellette…