Lakik itt a házban egy ember, akiről egyre határozottabban az a véleményem, hogy nincs rendben vele valami. Már az is gyanús volt, ahogy ideköltözött. Nem torlaszolta el három napra a lépcsőházat, hanem fölvitte a holmiját, és becsukta maga mögött az ajtót. Ekkor még azt hittem, mindez a fáradtság számlájára írható, és később majd őbelőle is kibújik a rendes lakó, de nem így történt. Ez az ember a mai napig az ajtón megy be a lakásába. Előveszi a kulcsát, kinyitja, belép, és kész. Nem áll meg a küszöbben telefonálni, hogy az egész ház részt vehessen a magánéletében, úgy használja az ajtót, mintha azt becsukásra teremtette volna az isten.
A televíziója sem hallatszik át a falon. Ezt különösen nehéz feldolgozni, mert a tévé mostanában már nem magánügy, hanem közösségi élmény. Kravicsek bácsi a másodikon például olyan hangerővel nézi a meccset, hogy egy sugárhajtású repülő is elszégyellné magát mellette. Ennél az új lakónál viszont csend van. Gyanítom, olvas, de ezt azért nem mondanám ki teljes bizonyossággal, mert még a végén rágalmazás lenne.
A furcsa szomszéd a szeméttel is rendkívüli módon bánik. Nem baszarint bele a műanyagos kukába egy egész plasztik ülőkészletet, a papírgyűjtőbe meg fél zsák krumplihéjat, mindent oda tesz, ahova az előírás megkívánja. Ez a fajta magatartás szinte már különvéleménynek számít.
És ha ez nem lenne elég, amikor találkozunk a lépcsőházban, mindig előre köszön. Ha a vén Priuszné a húzós kocsijával bajlódik, segít neki, pedig Priuszné arról híres, hogy minden alkalmat kihasznál egy hosszabb előadásra, amelybe a saját vérnyomásától a piaci árakig mindent belesző. A szomszéd ezt türelmesen végighallgatja. Szerintem ez már nem udvariasság, hanem valami eszelős fegyelmezettség.
De a csúcs az volt, amikor szerelőt hívott. Hétfő volt, így felkészültem a több napig tartó műsorra: fúrás, vésés, csövek csörömpölése, lépcsőházban cigarettázó mesterekkel kiegészítve. Ehhez képest a szerelő megérkezett, dolgozott, majd távozott. Nem maradt utána por, sem pedig sitt, és végképp nem az tudat, hogy holnap megint visszajön. Ilyen felújításról eddig csak sci-fi magazinokban olvastam, ott is az ufók által. Lehet, hogy a szomszédom nem is evilági lény?
A legérthetetlenebb mégis az, hogy nem foglalja el más parkolóhelyét. Soha nem áll be ferdén két autó közé, és nem tesz ki cetlit, hogy „öt perc”, ami társasházi nyelven nagyjából annyit jelent: „innentől az örökkévalóságig”. Ezzel persze megfosztja a közösséget a dühöngés egyik fontos elemétől, ami pedig alanyi jogon járna mindenkinek.
A házban többen is mondogatják, hogy a szomszéd valójában egy kém. Azzal, hogy túl rendes, a világon mindenütt gyanakvásra ad okot, de főleg itt, Magyarországon, azon belül pedig Budapesten. Én ennél óvatosabb vagyok, de tény, hogy a szomszéd létezése zavarba ejtő. Mert amíg mindenki nagyjából egyformán elviselhetetlen, addig legalább egyensúly van. Ha viszont beköltözik valaki, aki nem zajong, nem szemetel, nem tolakodik, nem harsog, nem foglalja el a másét, akkor hirtelen nem ő lesz furcsa, hanem mindenki más.
Ezt a véleményemet persze nem szívesen engedem túl messzire. Kényelmesebb azt hinni, hogy a szomszédunk egy olyan figura, akinek van egy vele született súlyos defektusa. Az orvostudomány ezt úgy nevezi: tud viselkedni.
