Az emberi észjárásra mindig is jellemző volt az a felfogás, hogy amíg csak az okosabbak figyelmeztetnek arra, hogy valamiből baj lesz, addig a többség fittyet hány erre. Aztán, amikor a baj már két lábon, kiegyenesedve jár közöttünk, és azzal fenyeget, hogy a magassági fölényét kihasználva jól letaglóz bennünket, kapkodva próbálunk intézkedni. Ez történik jelen pillanatban a műanyagok használatával, mert az EU rájött, hogy ez így nem mehet tovább. Nekünk még az általánosban (bő fél száz évvel ezelőtt) a fejünkbe verte a kémiatanárunk, hogy vizet csak üvegből szabad inni, mert a műanyagból a víz mérgeket old ki. Mi ezt megjegyeztük, és úgy, ahogy próbáltuk követni a szabályt. Csakhogy olyan világ jött, amikor a világ egyre durvábban rácuppant a műanyagokra, és mire a középiskola után elballagtunk, üveges kólát már csak mutatóban lehetett találni.
Most viszont szó szerint mindent elönt a műanyag. Az óceánokban országnyi szigetek lebegnek az összetömörült műanyaghulladékból, a nagyobb városok környékén pedig valóságos hegyek képződnek abból a plasztikból, amit csak úgy lazán beledobálunk a kukákba. Ez persze még nem lenne olyan nagy baj, egy-két úszó szigetnek a kagylók direkt örülnek, de ez az anyag rendelkezik egy borzasztó tulajdonsággal: nem bomlik le a természetben, vagy ha mégis, évezredek alatt. És még ez sem volna akkora tragédia, mert ha letakarjuk, ugye, elfér a föld alatt, de itt lép be a képbe a víz szörnyű tulajdonsága, hogy amivel kölcsönhatásba kerül, azt többé-kevésbé feloldja. A műanyag esetében ez létrehozza azokat a mikroszkopikus szemcséket, amelyek belekerülnek a véráramunkba, rátapadnak az érfalainkra, és kiváltják azt a tudományos jelenséget, amit röviden úgy nevezünk: elhülyülés.
Szerintem, és ezt csak mint laikus mondom, de az empirikus megfigyelés messzemenőkig igazolja: a műanyaggal úgy jártunk, mint a Római Birodalom az ólommal. Fogalmuk sem volt, milyen veszélyt jelentenek a könnyen megmunkálható, jól kinéző ólom ivókupáik, és annak rendje-módja szerint degeneráltak lettek tőle. A plebs, ha nem engedhette meg magának a luxust, hogy ólomkupából igyon, talán ideig-óráig megúszhatta a kollektív agykárosodást, de velük ellentétben mi nem úszhatjuk meg a műanyagot. Mi, öregek, akik életünk egy korai szakaszát még „műanyagmentesen” éltük, nyertünk ezzel néhány évtizedet, de a mai fiatalság már a bébitápszert is műanyag palackból szívja. Nekik emiatt a negyvenes éveik elejére tehető az elkerülhetetlen elhülyülés.
Szóval az EU lépett, de a rá jellemző módon tilt és szabályoz. Pedig ez a metódus már a múltban sem vált be, sőt, amit tiltanak, az csak vonzóbb (lásd drog, cigaretta). Persze nekem sincs jobb ötletem, mert ebben a világban, ami egyértelműen a fogyasztás pergetésére szakosodott, az életet és a gazdaságot egyszerűen nem lehet elképzelni műanyagok nélkül. Ha azt a rengeteg zacsit, amiben a bolti cuccot pakoljuk, papírra cserélnénk, nem lenne a földön erdő, ha pedig a műanyag palackok helyett visszatérnénk az üvegesre, részint iszonyúan megnehezedne az ambalázs, részint eltűnne a földről az üveggyártáshoz szükséges szilikáthomok.
Hogyan működhet mégis ez a terv? Őszintén szólva nem tudom. Talán műanyagkommandókat állítanak fel, akik az utcát járva monitorozzák az életet, és ahol nejlonzacskót vagy ilyen anyagú palackot látnak, ott sokkolóval, bilinccsel, meg egyéb tekintélyt parancsoló technikákkal lépnek fel. Másként ez egyszerűen nem működik. De lehet, hogy még így sem.
