Csovicsekné reggel fél nyolckor fedezte föl, hogy a kovászos uborkája eltűnt.
Az üveget előző nap helyezte ki a körfolyosóra, pontosan a konyhaablak alá, ahol délelőtt szépen sütötte a nap. Szabványos ötliteres üveg volt, tele függőlegesbe állított uborkával, kaporral, fokhagymával, a tetején meg az elengedhetetlen kenyérrel. Csovicsekné úgy kalkulált, hogy ebben a melegben két nap múlva megérik az anyag, de erre a fejleményre nem számított.
– Elemelték – mondta a párjának, Csovicsek úrnak, aki papucsban, atlétatrikóban cigarettázási szándékkal lépett ki a folyosóra.
– Mit?
– Az uborkát, te ütődött.
– Az egészet?
– Nem. Egyenként kivették, és az üveget itt hagyták láthatatlanul.
Csovicsek úr megvizsgálta a helyszínt. Először közelről, aztán messzebbről, végül lehajolt, és megérintette a nedves foltot.
– Még friss: az üveg helye hideg – állapította meg.
A hír tíz percen belül végigfutott a házon. Hamarosan megjelent özvegy Barabásné, aki minden rendkívüli eseményt elsőként regisztrált.
– Én már régóta mondom, hogy ide kamera kell – jelentette ki. – A múlt hónapban a lábtörlőmet is elmozdították.
A földszintről feljött Pintér, az új lakó. Egy jegyzetfüzetet hozott, mert szerinte minden ügy komolyságát ez adja meg.
– Pontosan mikor látták utoljára az uborkát?
– Tegnap este hétkor – mondta Csovicsekné.
– Gyanús személy?
– Mindenki, aki él – felelte Barabásné.
Megkezdődött a nyomozás.
Elsőként azt a hosszú hajú fiút kérdezték meg, aki éjszakánként ételfutárként dolgozott.
– Maga járt erre hajnalban? – kérdezte Csovicsek úr.
– Jártam.
– És látta az uborkát?
– Láttam.
– Hozzányúlt?
– Nem.
– Miért nem?
– Mert el tudtam menni mellette.
Ezt Pintér feljegyezte.
Ezután következett Rózsika a földszintről, aki macskát tartott, de az uborkával szemben határozott ellenérzései voltak.
– Én a savanyút nem eszem – mondta. – Az epém miatt.
– A macskák sem? – faggatta a nyomozóvá avanzsált Pintér.
– Azok se. Inkább édesszájúak.
A gyanú rövid időre a házban dolgozó vízvezeték-szerelőre terelődött. A férfit a pincében találták meg, ahol éppen egy csődarabot nézegetett.
– Maga vitt el egy nagy üveg kovászos uborkát a másodikról?
– Nem.
– Biztos?
– Nézze, uram, én fix árban dolgozom. Ha uborkát lopnék, azt külön kiszámláznám.
Az ügy egyre súlyosabb vált. Csovicsek úr kétségbeesetten cigarettázott, miközben Barabásné listát készített azokról, akik az elmúlt tíz évben gyanúsan viselkedtek. Harmincnégy név szerepelt rajta, köztük két elhunyt és egy villanyóra-leolvasó.
A Szabó ikrek nyomokat kerestek az udvaron. Találtak is egy papucsot, három kabátgombot és egy fél kiflit. A kifliről hamarosan kiderült, hogy a vízvezeték szerelő reggelijéből származik.
– Eltüntette a bizonyítékot! – mondta Barabásné határozottan.
– Éhes voltam – védekezett a férfi.
– Ezt bárki mondhatja.
A helyzet délután kettőre odáig fajult, hogy Pintér rendkívüli lakógyűlést helyezett kilátásba. Csovicsekné már nem is az uborkát sajnálta, hanem az üvegben lévő fokhagymát.
– Huszonhat gerezd volt benne – mondogatta. – Egytől egyig hibátlan.
Ekkor megjelent a lépcsőfordulóban Kelemen tanító úr, a negyedikről. Nemrég ment nyugdíjba, de olyan peckesen járt, mintha bármelyik pillanatban feleltetnie kéne valakit.
– Mi ez a csődület? – kérdezte.
– Ellopták az uborkánkat! – panaszkodott Csovicsekné.
Kelemen tanító úr fölnézett a gangra, aztán az égre.
– Nem lopták el.
A ház elcsendesedett.
– Hanem? – kérdezte Csovicsek úr.
– Föltettem a harmadikra.
– Maga?
– Én.
– Miért?
– Mert itt déltől árnyékban volt. Fönt tovább süti a nap. Megnéztem a tájolást.
A társaság azonnal fölrohant a harmadikra. Az uborkásüveg ott állt a korlátnál, teljes épségben, ragyogva a délutáni fényben. Az uborkák békésen érlelődtek, mit sem tudva arról, hogy miattuk majdnem kitört a harmadik világháború.
Csovicsekné megkönnyebbülten ölelte magához az üveget.
– Tanító úr, legalább szólhatott volna!
– Cetlit hagytam.
– Hol?
– Az üveg alatt.
Csovicsek úr vissztament a másodikra, és lenézett a krétával körberajzolt nedves foltra. A cetli valóban ott feküdt, de teljesen átázva, olvashatatlanul.
Kelemen tanító úr megigazította a szemüvegét.
– A szándék volt a fontos.
Barabásné csalódottan csukta be a jegyzetfüzetét.
– Ettől még kell a kamera – mondta. – Legközelebb nem biztos, hogy egy jó szándékú pedagógus viszi el. Jöhet még olyan idő, hogy a hatóság.
