A minap valaki egy közösségi csoportban megtekintésre kínálta az első saját filmjét. Az anyjáról szólt, csupa elismert színész játszott benne. Rögtön arra gondoltam: nekem is van anyám, illetve volt. A történeteiből gyártottam irodalmat, és általuk billegek idestova negyven éve ezen a pályán. Valami tehát már megvan a költségvetésből.
De a többi esélytelen. Éppen ezért érdekelne, hogy ez a szerencsés valaki hogyan csinálta? Kinél kopogott? Mit mondott az ajtóban? „Jó napot, az anyukámat szeretném megfilmesíteni, kérek hozzá nyolc ismert színészt, stábot, világítást, és ha marad, egy kis büfét.”
Elképzelni sem tudom, mivel állított be. Nyilván értett a mágiához is, mert e nélkül ez nem megy.
Persze én is szoktam pályázni. Elkészítem a szakmai önéletrajzomat, amelyből kiderül, hogy évtizedek óta írok, tele vagyok díjakkal és elismerésekkel, aztán elküldöm, remélve a legjobbakat. A válasz mindig ugyanaz: sajnáljuk, de nem nyert. Magyarázat nincs, de erős a gyanúm, hogy a beadványaimat el sem olvassák. Most már arra is van egy tippem, hogy talán a varázsigét keresik a mellékletek között.
Arra is gondoltam már, hogy a módszer kicsit hasonlít Nostradamuséhoz: éjfélkor, teliholdnál háromszor ki kell mondani egy bizonyos producer nevét egy lavór lábvíz fölé hajolva. A kérdés csak az, hogy melyikét? Ki diszponál a filmes pénzek fölött? És ha megjelenik, mivel kínálom meg? A szerzői tiszteletdíjamból legfeljebb hideg vízzel traktálhatom, bár ahogy a Duna apad, erre sem építhetek túl nagy jövőt.
Félreértés ne essék, örülök ennek a filmnek. Az anyának meg a színészeknek is, csak egyszer szeretném már látni, hogyan lesz egy kéziratból forgatás. Hol van az a pillanat, amikor valaki feláll, és azt mondja: a teremburáját, ez igen, erre adok pénzt! Nálam ezen a ponton rendszerint bekövetkezik a vágás.
Nekünk, egyszerű íróknak marad a szelfivideó. Kiállunk, mondjuk Párizsban az Eiffel-torony elé, és mondunk valami erőltetetten vicceset. Azt gondoljuk, a külföldi helyszín elég, özönleni fognak rá a lájkok. Aztán jönnek a hozzászólások: gyönyörű ez a torony, kár hogy félig kitakarod.
Hát persze. Annak idején Eiffel is összekaparta rá a pénzt.
Csak tudnám, kinél.
