Novai rendbe tette a séróját, a szoba közepére állt, „Bovaryné, hm? Randiképes vagyok?” Bovaryné a hátsó lábával megvakarta a füle tövét, majd ásított egy nagyot.
„Azért még előtte felhívom”, gondolta Emil, miközben kölnizte magát, löttyintett még egyet a tarkójára is, és tárcsázta Helént. Megvárt tizenvalahány csörgetést, majd tanácstanul letette. Bekapcsolta a számítógépét, megnézte a drótleveleit… Semmi.
„Elindulok, biztosan otthon van, és rám vár”, és elindult, bár furcsa, kellemetlen érzéssel. Először csak kétely moccan az emberben, pehelynyi, aztán megmozdul, gurulni kezd, magához tapaszt, mint a hógolyó, növekszik, és rövidesen mindent betöltő nehéz bizonytalansággá válik. A tizennegyedik kerületben szépen sorakoztak egymás mellett a villák, van ilyen, amikor megyünk, megyünk, tudjuk, hogy mire megyünk oda, ahova megyünk, és mégis megyünk, még a környék is olyan idegennek tűnik, Novai látta maga előtt a nyolcadik kerületi albérletét és a tizennegyedik kerületi épületet, ahova megy, egymás mellé montírozva, irreális és idegen ez az egész, „mit keresek én itt?”, pedig már többször járt a villában, de most tudja, hogy nem kéne, és mégis megy, mert a sejtelemnek igazolódnia kell.
Emil odaért, csöngetett tizenvalahányat, a kapu nem nyílt ki.
„Hazamegyek, és felhívom megint”, gondolta, mert aki szerelmes, bízik a végtelenségig.
Igen, tudtam, hogy Emil szerelmes, csak azért kötekedtem vele, mert rossz napom volt, aztán kötekedés közben belelovalltam magam, hogy úgy van minden, ahogy mondom, nem szerelmes, csak szexéhes és számító, ezt harsogtam, és fene tudja, lehet, hogy ezzel még alá is aknáztam… Mert befolyásolhatóak vagyunk, bizony, mások véleménye belénk folyik. Folydogál a vélemény befelé, csatornát alakít ki, és a csatorna aztán már a sajátunkként kanyarog és sajátunkként cirkuláltat saját – vagy annak gondolt – véleményeket, érzelmeket.
Rossz érzés, ha rossz irányba tereltünk valakit, ezért gyorsan eltérítettem az elmélkedésemet. Mit is mondott Pozitív? Írjak a saját életemről. Belegondolva – majdnem azt írtam, hogy „jobban belegondolva”, de valójában nem kell mindig „jobban” – nekem nincs is saját életem. Csak írok, mindig csak írok. Írjak arról, hogy írok?
Amikor múltkor közelről belenézhettem Günomedion arcába, azt vettem észre, hogy bár az egész teste furcsa görcsbe csavarodik, az arcán halvány mosoly játszik. „A szenvedés és az öröm dialektikáját kell megragadnom”, ébredtem rá. Végre megvan az igazi témám! Notesz, rögzítés.
Leszaladtam az utcára, hogy a lépteimmel ütemet adjak sarjadó elképzeléseimnek a szárba szökkenéshez.
– Hová mész? – lépett mellém váratlanul Pozitív.
Nem lesz se szár, se szökkenés.
– Nem oda, ahova te…
– Az jó, mert én sem megyek sehova… Elkísérlek!
Beálltunk a 3-5-ös villamos megállójába, a járdaszigetre. Egy férfi járkált mellettünk fel-alá, ingben, zakóban, az inggombjai feszültek a hasán. Készüléket tartott a füléhez.
– Nem érted?! – üvöltött a telefonba. – Nem csallak meg! – Kis szünet. – Nem azért volt meztelen a nő! Ruhaallergiája van! – Megint szünet, a férfi közben liheg, mintha a lélegzetvételeivel is tiltakozna. – Igenis, van ilyen! Alig bír az utcára kimenni… Ha nincs az utcán, rögtön lekapdossa magáról a ruháit! Az alteste a legérzékenyebb… Fogd már fel, hogy van ilyen! Halló… Itt vagy még? Halló!
A másik fél valószínűleg letette, „hülye picsa”, fújtatja a férfi, vadul nyomkodja a bunkofont, aztán megint a füléhez viszi.
– Szevasz, Lacus! Mi a helyzet? – Kis szünet. – Nem harapnak? – Szünet. – Akkor emeljük a tétet! Dupla ár, persze! Négy millió. – Szünet, liheg.
A járdaszigeten az összes ember mereven néz, egyesek nevetgélnek. Befut az 5-ös villamos, megáll, a vezető kihajol az ablakon, figyel, grimaszol.
– Igen, a fele zsebbe, ahogy szoktuk! Intézzed! – Szünet. – Ne marhulj már, nem közvetlenül a zsebébe! Ahogy szoktuk, „Répatorta, multivitaminos”, beteszed az üres dobozba a dellát, és úgy adod át! – Szünet. – Igen, a répatortát előtte kieheted a dobozból! – Kis szünet. – Hogyhogy mikorra? Nem, nem tegnapra, tegnapelőttre!
„Hülye fasz”, dörmögi, aztán megint nyomkod.
Felszállunk az 5-ösre, záródik az ajtó, megszakad a műsor.
– Na, ezért nem fog a mobiltelefon elterjedni. Teljesen abszurd, hogy mások füle hallatára beszéljünk négyszemközti dolgokról. A legtöbb beszédtéma akkor is bizalmas, ha nem tűnik annak… Nem lehet utcán kitárgyalni. Normális ember erre képtelen.
– Igazad van, zsákutca – most kivételesen egyetértettem Pozitívval.
– Divat, lehet menőzni vele, de annyira röhejes, hogy rövidesen roló.
– Szendrőt is le kéne beszélni róla, hogy pénzt adjon ki rá – tettem hozzá.
Leszálltunk, mentünk volna tovább, nem tudom, hova, de a Pickpack teraszáról Alkony integetett felénk. Leültünk mellé.
– Írtatok valamit? – kezdte rutinszerűen Ádám. – Nálam semmi… Valahogy elakadtam.
– Nem írtam semmi újat – így Pozitív. – A főművemet is most pihentetem.
– Átírtam, de azóta új elképzeléseim vannak… Günomedion szerepe radikálisan átértelmeződik – magyaráztam előre, kibányászva a zsebemből a szépirodalmat.
Pozitív kivette a kezemből és már el is kezdte olvasni, amikor Emil ült le mellénk, feltűnően sápadtan.
– Beteg vagy? – nézett rá Alkony. Aztán már kuncogva folytatta. – Nem védekeztél?!
Novai, meglepetésemre, elmondta, hogy mi van. Helén eltűnt! Úgy látszik, annyira megzavarodott, hogy az igazmondás ösvényére tévedt.
– Ennyi volt, konyec, finitó – bólogatott Pozitív. – Kicsit energetizáltad a hölgyet, aki köszöni szépen, jól van, és most továbblépett.
Pozitívban az volt a roppant idegesítő, hogy körülbelül tíz évvel hamarabb született le nálunk ide, e kies földi valóságba, de ez alapján már feljogosítva érezte magát, hogy atyáskodó hangnemben kioktasson, bármiről legyen is szó.
– Azért elmondhatnád, hogy mi mindent tudtál meg tőle… Mielőtt lelépett! – erőszakoskodott Alkony.
Novai felállt és elment.
Pozitív most felém fordult, és az asztallapon lazán visszacsúsztatta elém az írásomat.
– Nem is olvasom végig, felesleges. Ha nem tudsz az életről írni, ne csinálj úgy, mintha az életről írnál. Ilyen egyszerű ez, Zolikám! Fantasztikus regények is vannak a világon. Az élet nem a te reszortod, ennyi. Van ilyen.
(Folytatjuk)
Előzmények
