Az utcán bandukoltam, gondoltam, felmegyek az első kerületbe, szerda van, ellenőrzöm, amit már évek óta, visszatérően ellenőrizni szoktam ott, és a Szerdahelyi utca sarkán, az Ugyebár söröző teraszán ismerősöket észleltem.
– Pozitívan gondolkodom, ezért mindig, mindenkor az élet pártján állok. Ezért is vagyok a Zabla Kör tagja! – hallom a jól ismert hangot.
Lehuppantam melléjük.
– Zabla Kör? Az meg mi?
– Ezt se tudod? Erőszakmentességet hirdető mozgalom – magyarázta Pozitív. – Az indulatok megzabolázása a kulcsa mindennek. Ha uralkodnánk az indulatainkon, nem lenne se erőszak, se háború.
– Hülyeség… És a mozgalom neve is rossz – szólt közbe Hajtár. – Zabla? Inkább Zabola! Ha zabolázni kell, akkor írják ki névként, hogy zabola.
– A zabla olyan, mintha a zab és blabla keveréke lenne. Akik zabosak, azok hegyeznek ki minden helyzetet, közben meg blabláznak összevissza! Zabhegyező – kontráztam rá.
Ezen szemmel láthatóan elgondolkodtak.
– Mi volt az eredeti téma? Miről beszéltetek? – váltottam.
– Brandgatterről.
– Ákos szerint Brandgatter él. – Még ezt nem tisztáztam: Ákos volt Pozitív eredeti neve. Keresztneve. Hajtár többnyire csak így szólította. – Persze, szerinte mindenki él, senki nem halt meg… Örökké élünk, valamilyen formában. De Brandgatter testi valójában is él, szerinte.
– A Filogenész-teóriát elvetettem – vette át a szót Pozitív. – Brandgatter valóban Brandgatter Iván, él, benne van a telefonkönyvben. Tudom, hogy ti is próbáltátok már hívogatni, és nem veszi fel… Nem is fogja, mert bujkál. Tudja, hogy keressük, és élvezi, hogy egy lépéssel mindig előttünk jár.
– Én viszont azt mondom, hogy meghalt… Meggyilkolták – jelentette ki sötéten Hajtár.
– Előbb-utóbb úgyis kiderül…
– Kiderül, ha kinyomozzuk!
Nem véletlen, hogy a bűnügyi filmekben mindig egyetlen szuperzsaru nyomoz, legfeljebb a szupernek van egy mérsékeltebb képességű társa – de sohasem heten-nyolcan nyomoznak. Egyetlen, lehetőleg megnyugtató igazságot kell felderíteni, és ha hét-nyolc különböző igazság derül ki, abból csak nyugtalanság támad. Egy nyomozó, egy igazság, ez a helyes felállás.
Bizony, már abból is feszkó lett, hogy ez az egyetlen vajon Emil vagy én vagyok.
– Még mindig nem a saját életedről írsz – vette fel, futotta át, majd tette vissza az asztalra a novellámat Pozitív.
– Miért, te arról írsz? – fordítottam feléje az elvárást.
– Igen, Zoltánom, én már írtam az életemről, elég sokat. Épp azért tehetem meg, hogy másról, átfogóbb témákról írjak, mert már bennem van, rutinszerűen, hogy saját magamat is odaszőjem, beleírjam mindenbe. Nem azért, mert fontos vagyok, és nem is feltétlenül felismerhetően… Pusztán azért, mert én is benne vagyok a lecsóban. És attól, hogy benne vagyok, és tudom és vállalom, attól lesz hiteles az átfogóbb is!
– Köszönöm szépen a kioktatást, ennyi elég is lesz mára – álltam fel az asztaltól.
– Günomediont üdvözlöm! – vigyorgott még utánam Pozitív.
Másnap délben Novainál rendkívüli rendetlenség fogadott. Szétdobált ruhák között, karikás szemmel ténfergett a szobájában.
– Belenéztem a szemébe, megszagoltam az orrát, megkóstoltam a száját – sóhajtotta álmosan vagy álmodozva.
– Ez már majdnem szerelem.
– Nem majdnem…
– Ajaj. – Lehunytam a szemem és megráztam a fejem. – Ne mondj ilyet. Nem szabad kimondani. Óva intelek…
– Óva int, védve üt, szeretve mészárol – dünnyögte Emil, mintha transzban lenne, és úgy beszélne.
– Ez jó! Ilyeneket kéne írnod! Sokkal jobbakat mondasz, mint amiket írsz, cseréld fel a kettőt, és akkor…
– Az irodalom nem bemondásokból áll… Az egy emelkedettebb szint.
– A bemondások viszik a hátukon az emelkedettebb szintet.
– A bemondások kabarét csinálnak az irodalomból… Lealacsonyítják – Emil nagyot ásított, aztán megdörgölte az öklével a szemét.
– Ez a baj veled. Megmagyarázod magadnak, hogy a tévút az igazi út. Leszegett fejjel mész előre, bele a lila ködbe… De hagyjuk ezt! Mi van Helénnel? Begerjesztett?
– Ez nem gerjedés – felmarkolt egy alsógatyát az ágyról, kinyitotta a szekrény ajtaját, behajította. – Mély megértés és vonzalom kezd kialakulni közöttünk. Az örök összetartozás, a „mindig is együtt voltunk” érzése.
– Az a baj, hogy nem Brandgatter után nyomozol, hanem csajozol és az írói pályádat egyengeted… Örök összetartozás”… Konkretizáljuk inkább: protekció kéne, szerkesztői segítség, hogy megjelenjenek az írásaid?
– Na menj innen, mert leütlek – Emil felállt, és szemmel láthatólag felébredve elkezdett módszeresen pakolászni az ágyán.
„Jól van, rendezkedjél”, gondoltam, „talán a fejedben is rendet raksz előbb-utóbb”, és eljöttem.
Nem megyek az Ugyebárba, nem ülök be a Tulajdonképpenbe se, döntöttem el, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy az Ugyebár terasza előtt állak. Ha már itt vagyok, gondoltam, beülök, de nem mentem be, mert Hajtár és Szendrő siettek ki, mint akik határozottan tartanak valamerre. Rám néztek, de rém furcsán… Akkor vettem észre, hogy nem rám, hanem mögém tekintenek.
Takács rohant át a négysávos úttesten. A sofőrök dudáltak, de elgázolnia egyiknek sem sikerült Bélát.
– Közlik három versemet! – ugrándozott, belebokszolt a levegőbe, aztán sírva a nyakunkba borult. – Végre, gyerekek… El se akarom hinni! Az Irodalmi Roham közli három versemet!
– Jaj, Béla…
– Neked annyi.
– Má’ mé’? – a szemöldöke felszaladt a homloka közepére.
Az Irodalmi Roham szerkesztője Szippant Ernő volt, aki rögeszmésen új tehetségek után szimatolt, és mindig meg is találta őket, mindegyiket, és olvasatlanul, szép műnyomópapírin illusztrálva közölte az írásaikat. „Zsenik. Felismerem a zseniket, nem kell ellenőrizgetnem, hogy mit írnak.”
Ez a lap közölte Takács Bélát.
Elmagyaráztuk neki a szipp-szipp gyakorlatát. Takács orra megnyúlt, és mint egy hangyász a rovarmentesített mezőn, bánatosan lóbálta… Nincs több boly! Itt, a hatodik kerületben, a körúton biztosan nincs.
– Ennek most híre terjed, és sehol nem fogják már az írásaidat elfogadni – próbáltuk vigasztalni.
– Szippant még egyszer-kétszer lehoz, aztán elfelejt. Mert új zsenit talál.
– Mi is az eredeti szakmád, Béla? – kérdeztem.
– Elektrotechnikus.
– Na látod… Menj tovább ezen a vonalon, tanulj számítógép-programozást… Öt év múlva te leszel itt a császár!
Takács zokogott.
(Folytatjuk)
Előzmények
