Benői Sztipán

Lapunk megbízott főszerkesztője, redaktor, tápszergyáros, több iskolaújság és irodalmi periodika (egyebek mellett a Tébolyda című, a kortárs magyar irodalom színe-javát felvonultató antológia) szerkesztője, szerzője, a Rejtő Jenő által kabarétréfa-szereplői rangra emelt Benői Ede tápszergyáros dédunokaöccse.

Munkái által elnyert díjak:

Honlapunkon még nem kapott semmilyen díjat.

Nyaralni megyünk

Egy időre bezárjuk a boltot, összepakoljuk a legszükségesebbeket és elmegyünk nyaralni. Mindez azt jelenti, hogy július 15-től előre láthatóan szeptember 1-ig nem…

Jurták és napok

Majoros Sándor a felvidéki Alsószeliben – amely egy nyolcszáz éves múltra visszatekintő magyar falu – részt vett a 16. alkalommal megrendezett Jurtanapokon.…

Saját folytatásos regényt indítunk

Látva társhonlapunk, a Regénytár párját ritkítóan sikeres vállalkozását, amelynek eredményeként létrejött az első magyar migránsregény, mi is kedvet kaptunk egy folytatásokban közölt, on-line…

Ihatott-e Jézus kólát?

Sok olyan kínzó rejtély van a világtörténelemben, amelyre úgy véljük, soha nem kapjuk meg a választ. Pirkadattól napestig lehetne sorolni a megfejtés…

Nekem a sör is gyanús

Döbbenetes cikket találtam a neten: szerzője azt fejtegeti, hogy gyakorlatilag minden íz, amit a boltban vett táplálékainkban érzékelünk, mesterséges, vagy inkább: hamisítvány.…

Elmélkedés a tavaszi hóról

Élesebb szemű megfigyelők észrevehették, hogy az utóbbi időkben, vagy pontosabban úgy öt-tíz éve, furcsán kitekeredett magából az időjárás. Miközben a tél nevetségesen…

Darwin-díjas dünnyögés – audiofájl

Először próbálkozunk hanganyag közzétételével. Balabolka Eszter bámulatos gépi intelligenciájának köszönve olvasóink mostantól – több-kevesebb rendszerességgel – meg is hallgathatják majd az arra érdemesnek…