Dudás Éva

1963. szeptember 28-án születtem Jászberényben. A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban érettségiztem orosz tagozaton 1981-ben. Tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán orosz-német szakán kezdtem, majd, a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán fejeztem be, itt 1986-ban orosz-német középiskolai tanári diplomát szereztem. 2008-ban ugyanitt elvégeztem az angol szakot. 1988-ban bölcsészdoktorrá avattak. Szakterületem az orosz realizmus és a szövegnyelvészet volt. 1986-tól napjainkig nyelveket tanítok. Az irodalmi tevékenységemet versfordítással kezdtem kb. 10 évvel ezelőtt, majd áttértem a vers- illetve novellaírásra. Rendszeresen indulok különböző irodalmi pályázatokon. Internetes magazinokban jelentek már meg írásaim, illetve egy elbeszélésem olvasható volt az Élet és Irodalom hasábjain. 2023 őszén a dr. Kotász Kiadó gondozásában megjelent az első verseskötetem „Isten tenyerén” címmel.

Munkái által elnyert díjak:

Honlapunkon még nem kapott semmilyen díjat.

Tükör a tükörben

Írta:
Hiába (egy hűvös koncertterem sötétjében) Hegedűk nyüszítése hallik – hiába búgtok, húrok, hiába kürtök fényes hangja, hiába édes harmónia, ez mind,…