Szellemek árnyéka

2022.12.16.
Olvasták: 704
Huszonkettedik fejezet

(A korábbi fejezetek)

 

Nem hiszem, hogy meg tudtam volna őrizni emberi mivoltomat, ha Dezső azt közli velem, hogy Andinak valami baja esett, de szerencsére nem így történt.

– A húgom házát is felgyújtották. – mondta szomorú szemmel.

– Megsérült valaki?

– Hála égnek, senki sem sérült meg, na gyere, menjünk félre innen, beszélnem kell veled! – terelgetett Dezső az út túloldalán lévő kis fa pad felé.

Miután a padhoz értünk és leültünk Dezső szomorú szemmel nézett rám.

– Kezd az ügy egy kicsit kicsúszni a kezeink közül. A megyéből is hívtak, hogy kell-e segítség, mert már oda is eljutott a történet. Közöltem velük, hogy a fővárosból is van itt egy nyomozócsoport – nézett rám szomorú mosollyal az arcán –, így most békén hagynak egyenlőre, de nem hiszem hogy sokáig, ha ez így folytatódik. Most sajnos neked is máshol kell felütnöd a főhadiszállásodat, miután Rózsa háza is füstté vált.

– Velem ne foglalkozz, megoldom. Ha nem lenne nagy kérés: lecsekkolnáld azt a Deli Imre nevű törzsőrmestert ? Ki ő, honnan származik, mit csinált mielőtt idekerült Gyökérpusztára?

– Persze, megteszem, van egy jó ismerősöm, aki pillanatok alatt utána tud járni. Még azt is megtudja róla, amit önmaga sem tud – játszott egy fáradt mosoly Dezső arcán. – Csak nem gyanúsítod valamivel?

– Igazából nem, de nem tetszik nekem a fiú mármint jellemileg és egyedül ő tudta, azokon kívül, akikben megbízom, hogy rendőr vagyok.

Dezső elvonult telefonálni, én meg a gondolataimba merülve néztem Sándor házának füstölgő romjait. Emelte a tétet a gyilkos, vagy gyilkosok, ezért sürgősen tennem kell valamit. Néhány perc múlva visszajött Dezső, és mellém pottyant a padra.

– Utána érdeklődtem az őrmesternek és a múltja makulátlan, még egy sihederkori kis kilengése sem volt, viszont a nagybátyja, na az nem semmi. Szlovákiában a rendszerváltás után sötétebbnél sötétebb ügyletekben volt benne nyakig. Kisebb maffiabirodalmat épített fel maga körül. Igaz, az unokaöcséével nem tartja a kapcsolatot, és ahogy tudni lehet, sohasem találkoztak, de ez roppant érdekes. Egyszer sem mesélt erről a srác, na de most majd elkapom és kikérdezem – mondta Dezső.

– Eszed ágába ne jusson! – kértem kicsit túlságosan is ingerülten. – Az csak ártana az ügynek, ha tudja, hogy tudunk a kis titkáról.

– Rendben van, ha ezt szeretnéd, legyen így – mondta Dezső, és nyugtatóan a karomra tette a kezét, érzékelve a feszültségemet.

– Ne haragudj, hogy felcsattantam, nagyon megviselt ez a gyújtogatási ügy – kértem Dezső bocsánatát.

– Ugyan, semmi baj, megértem. Most mi a terved, mit szándékozol tenni? – kérdezte.

– Azt, hiszem felhívom a főnökömet, és engedélyt kérek tőle, hogy átmenjek Szlovákiába, hogy egy kicsit utánajárjak Deli úr nagybátyjának. Tudod a nevét?

– Persze – mondta Dezső, és egy kis füzetet vett elő a zsebéből és lapozgatni kezdett benne.

– Jozef Ruhat – olvasta a lapról. – Jó ötlet oda átmennie egy magyar rendőrnek?

– Turistaként megyek, nem rendőrként. Kérek egy-két nap szabadnapot, és kirándulgatok. Utánakérdeznél kérlek, hol találom meg ezt a Jozefet pontosabban? – kértem meg Dezsőt.

– Persze, pár perc alatt utánanézek – mondta, és elvonult telefonálni az autójához.

Eljött az ideje, hogy felhívjam a főnökömet Kanizsai Ödönt, a fővárosi életvédelmi osztály vezetőjét a tervezett kis kirándulásom miatt. Ahogy gondoltam nem repesett az örömtől mikor elmondtam mire készülök, de mikor körvonalaztam neki, hogy mit tudtam meg, illetve mi történt itt Sárközön, nagy nehezen áldását adta a tervemre. Azt azért közölte velem, amit így is tudtam, hogy csak magánemberként mehetek át, és hivatalosan nem tud a kis kirándulásomról. Néhány napra engedélyezte az eltávozásomat, de kikötötte, hogy egy héten belül mindenképp érjek vissza. Nem sokára Dezső is visszatért és közölte, hogy Ruhatot legutoljára a Szlovák fővárosban látták felbukkanni. Azt az információt is megosztotta velem, hogy Ököl néven tisztelik az alvilági berkekben, gondolom nem ok nélkül.

Most hogy ezt elintéztem az engem jelenleg legjobban érdeklő információra szomjaztam. Vajon hol van most Andi és hogy lehet? Mikor Dezsőt megkérdeztem mosolyogva válaszolt cinkos tekintettel, hogy a paplak vendége ideiglenesen, amíg Sándor nem talál valami szállást kettőjüknek. Természetesen a rendőrség mindenben a segítségükre lesz, tette hozzá.

Sietős léptekkel a paplak felé vettem az irányt, és néhány perc múlva már a karomban tartottam a lányt akit a világon a legjobban szerettem. Miután kiderült, hogy semmi baja nincs az ijedségen kívül, elmeséltem neki is a tervezett utamat, megkérve hogy maradjon titokban a tervem. Féltve, de bízva bennem sűrű csókok váltásával köszönt el tőlem utamra engedve az ismeretlenbe.

Dezső beszállított a Városba a buszpályaudvarra, ahonnan járat indult a Szlovák fővárosba, és kis félelemmel a szemében engedett el utamra. A nálam lévő hátizsák és tartalmán, valamint az irataimon és bankkártyámon kívül nem vittem mást magammal, gondoltam sikerül majd ott megvásárolnom azt, amire szükségem lesz. Úgyis elégett minden holmim, amit Rózsánál tartottam. A rendőrigazolványomat mindenesetre Dezsőnél hagytam, ezzel is csökkentve a lebukás veszélyét.

 

(folytatjuk)

Alex Forestter

Teljes nevén Alexander S. (Samu) Forestter 1988-ban a magyarországi Tenyerestalpason született, egy amerikai szőkítőszereket forgalmazó cég utazó ügynöke és egy helyi kozmetikuslány egyetlen gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a pusztabeneki egyetemen végezte, majd apja vállalkozásban mint kisegítő helyezkedett el. Így került az USA-ba, ahol egyszeriben érdekelni kezdte az írás. Az amerikai átlagfogyasztóknak szánt, tipikusan magyar környezetben játszódó krimijeit manapság úgy veszik, mint a cukrot. Er(d)ősen vonzódik a rejtélyhez, a természetfelettihez és ezt ügyesen S(ándor)olja bele fordulatos írásaiba. A jövő nagy tehetségeként tartják számon.

Ne hagyja ki ezt sem: