Anyám megismételte, amit már régen,
gyerekkoromban is annyit hallottam tőle:
„Most megyek, és felveszem a pléhpofát.”
Lépdelek, nem ezen az oldalon, odaát,
és viszem az arcokat – nem pofát, ezt a szót
ki nem állhatom –, viszem félig hunyt
szemmel vizsgálgatva, utólag: vajon
felvették, leveszik? Ki milyen arcot kapott?
A Koszorú utcánál felemeltem a tekintetemet,
és Ő nézett le rám… Keresztre feszítetten
az útkereszteződésben; valahol, itt, odaát…
A pléhkrisztus nem vette fel a pléhpofát.
