Adósaim vagytok
köd előttem
köd mögöttem
se nem hallok
se nem látok
ködpaplant
fejemre húzok
ködpaplant
ablakba hányok
girbe gurba
uccu neki utca
tortaszelet
ákombákom
cukros kását kerülgetek
adósaim vagytok
– egy kerülettel –
ligeti vörösingesek
forró fejű zsiványok
a falat támasztom talppal
térkép vakolat
ragad rám
éjjel marcipán
nevedre vadászom
hol van, ahol hazavársz most
ahol elfogy a város
hogyha elhagy
a titokzatos
tejszínes nappal
igazi újság
maszatos sorok közt
merre tovább
nem rejtjel
elfojtott emlék rejt el
párálló sikátor
fullasztó sárkánytorok
szélbe szórt jegyzet
toaster-ből szenes illat-lájk
falánkul
megperzselt papirok
nem tapintok többé
megfogadom
kifogok kopott hieroglifákon
kávé gyűrűjén egyensúlyozok
égi szivarra gyújtok
sebbel – lobbal
felhővel takarom
borotvahab alakod
köd előttem
köd mögöttem
se nem hallok
se nem látok
ködpaplant nevetve
arcodba vágok
szemtelen
mosolyod
ezüst karperec
mit ügyetlenül
esti utcafénybe mártok
2026. 03. 22.
Még követelőznek
Még követelőznek
de vasrendbe sorakoznak
féltett napjaim
pedig csak eltűnni látom
befordulni a sarkon
felbujtójukat
Találgatom, mit súgott fülükbe
milyen illatot lasszózott rájuk
alkalmasint
Elhagynának engem
ha lehetne, érzem
talán azért, hogy tudjam
akkor csak te maradsz
Ez lenne az utolsó lecke…
hogy minden irányra
nyilat faragjak
mágikus vésetet
Bármerre járjak
varázsszó vigyen
és szólítsam egóm fentről
egyszer: „megállj te!”
és elnevessem magam
akkor varázsütésre
