Kevés ital bír olyan rejtélyes múlttal és kétes aromával, mint az ördög kávéja. A legtöbb ember sosem hallott róla, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen a hivatalos kávétörténelem mindent megtett, hogy kiseprűzze a köztudatból. De ha mélyebbre ásunk az apokrif kéziratokban – és néhány paranoiás barista naplójában –, rögtön kiderül, hogy az ördög kávéja igenis létezik.
A legenda szerint a legelső ördögkávét 666-ban főzték Bokharában, közvetlenül a nagy pestisjárvány után. A néptelen utcákon egyszer csak rejtélyes illat kezdett terjengeni, amely állítólag nemcsak a patkányokat, hanem a kórt is elűzte a környékről. Egy korabeli pék, bizonyos Abdul ibn Abdullah Ahmed, azt állította, hogy a város főterén egy szakállas alak kínálta meg egy „újfajta nedűvel”, amitől három napig sütötte a kenyeret egyfolytában, és közben héberül beszélt. A tudomány ezt azóta sem tudta megmagyarázni.
De nem ő volt az egyetlen, aki ilyen misztikus módon botlott bele az ördög kávéjába. Egy bizonyos Bartholomew Snark (1832–1871), aki a maga korában híres botanikusnak számított, és életének utolsó éveit Etiópiában töltötte, az alábbi sorokat jegyezte fel a naplójába: „Ma egy olyan kávéfajtára bukkantam, amit a helyiek csak Shaitani Buna-ként emlegetnek. Megkóstoltam. Azóta nemcsak értem, de beszélni is tudom az öszvérek nyelvét.”
Snark később kétszer is visszatért a kávébab termőhelyéhez, de harmadik alkalommal a bokor nyomtalanul eltűnt. Csak egy nagy halom gőzölgő lószar maradt utána.
Nem kevésbé érdekes Szurkos Estebán esete sem (1954–2011?). A nemzetközileg elismert, és egyebek között Szappanos Gábor-díjjal kitüntetett magyar para-gasztroszociológus megállapította, hogy az ördög kávéja tényleg létezik, de nem koffeint tartalmaz, hanem sűrített átkokat. Aki megissza, majd pedig rosszat kíván valakinek, az többnyire teljesül. A baj csupán az, hogy a rosszkívánság néha visszafelé sül el, és nem lehet tudni, hogy ez mikor és miért következik be. Talán ennek tudható az a mendemonda, amely szerint Szurkos Estebánt egy bécsi kávéházban úgy találták egy duplán fekete presszó társaságában, hogy latinul vitatkozott egy üres székkel.
A dadaista költő és koffeinfüggő kritikus, H. C. Brainscrew (1898–1953), a Kávé kontra Isten című botrányos esszéjében ennél is tovább merészkedett, mert azt állította, hogy ha a Jóisten világosságot teremtett, akkor a Sátán sötétséget hozott létre a kávéból. Élete végén csak már csak a „feketekávé pokáról” szónokolt, és attól félt, hogy a bögréje egérré változik. Halála után mumifikálódott csészék sokaságát találtak a lakásában, és mindegyikbe bele volt véste a kiivásának dátuma.
De térjünk vissza a racionalitás talajára, és nézzük a tényeket: az ördög kávéja nem hasonlítható semmilyen ismert italhoz, mert az ízében felfedezhető a reménytelenség enyhe aromája, az üres ígéretek savanykás utóíze, és a fel nem dolgozott érzelmek testes zamata.
Egyes fogyasztók szerint enyhén emlékeztet arra a keserű kávéra, amit elrontott randik után iszunk meg, miközben a presszógép halkan sziszeg a háttérben.
És végül a mindenkit egyformán izgató kérdés: vajon hol szerezhető be ez a misztikus ital? Sajnos, vagy hál’ istennek, az ördög kávéját nem árulják boltban, nem lehet rendelni webshopból, sem a kávéházakban. Mindössze pletykák keringenek róla, ám ezek figyelemre érdemesek. Egy hanoi sikátorban például a múlt század vége felé egy vak kosárfonó elé valaki odahelyezett egy csészényit. Tavaly ősszel pedig egy berlini romkocsmában, ahol az italokat név nélkül szolgálják fel, egy svéd turista megmagyarázhatatlan módon csuklásrohamot kapott, amit a tudomány egybehangzóan az ördögkávénak tulajdonít, de állítólag Budapesten is van egy hely, mégpedig a Batthyány tér környékén, ahol a kávé eléggé furcsa. A szóbeszéd szerint aki felhörpint belőle egy csészével, azonnal rohan hidat foglalni.
Akkor hát igyuk, vagy ne igyuk? Ha rám hallgatnak, inkább az utóbbit teszik. Az ördög ugyanis nem azért kedveskedik nekünk az italával, hogy virgoncabbá tegyen bennünket, hanem hogy összezavarjon, vagy hogy olyasmit lássunk, ami köszönő viszonyban sincs a csupasz valósággal.
Maradjunk inkább a jól bevált, hagyományos feketénknél.
