Vannak boldogtalan megállók, vannak boldogok.
Ecseri út és Oktogon.
Most itt vagyok… Vagy ott vagyok?
Száját tátja a gitártok,
s lágy dalt pengetek, hogy legyen ok
sírni valamin, ami nem-saját.
Lélek a lélekhez suttog át.
A bőröm, meglehet, túl barna,
az adakozóknak szűk marka
nem tágul nagyra, ha pénzért nyúl.
Puskavég előtt, ha fehér nyúl –
drukkolunk neki. Ez így dukál.
A barna, ha már oly marha,
hogy az erdőből kitakarja
magát, szaladjon! A durranás,
nyugtatjuk magunkat, „csak pukkanás…
biztos egy pezsgő volt”.
A vörös folt pedig csak eperfolt…
Most itt vagyok…
Vagy ott vagyok?
Vannak boldogtalanok, vannak boldogok.
(A költemény megzenésített változata itt hallgatható meg.)