Belép Kata, hóna alatt hatalmas paksamétával.
– Szervusz, Zdenkó! Látom, szórakoztatod Elinát!
– Kézcsókom, Kata! Nekem ez a dolgom!
– Apád nem ezt mondta nekem!
– Jó, jó, kérlek, ne harapd le a fejem! Máris megyek! Szia, Elina! Még találkozunk! – köszön el a lánytól és választ sem várva kirobog a titkárságról.
Kata már a helyén ül, íróasztalán tornyosulnak a tömött dossziék. Leveszi a szemüvegét, megdörzsöli a szemét. Láthatóan fáradt, pedig még legalább három órát dolgoznia kell.
– Köszönöm a segítséged. Foglalj helyet. Nem kell kimenned.
– Szívesen. Kérdezhetek valamit?
– Természetesen.
– Ki volt az a fiú, akivel beszélgettem?
– Nem mutatkozott be?
– De igen, csak nem tudtam megjegyezni.
Közben ismét kijön a delikvens és bemegy a következő.
– Hol is tartottunk? Ja, igen. Az a fiatalember Bjelik Zdenkó, a cégtulajdonos unokája. Helyes fiú, ugye? Elárulom neked, hogy okos is.
Elina elsápadt, utána meg elpirul, ha nem lenne gyáva, akkor most elmenne. Gyáva? Nem lesz gyáva! Megmutatja, hogy ő a Spacsek Hubert unokája, jeles diplomás közgazda!
Az a drukk, amely eddig benne feszült, egyszerre elmúlt. Fellélegzik. Már nincs semmi vesztenivalója, mert úgysem veszik fel, de emelt fővel végig játssza a darabot! Jobb lesz, mint Fedák Sári! Bár az az ultiban mindent üt!
– Kimennék a mosdóba, hol találom?
Megmondja Kata és elgondolkodva néz a lány után. Mintha megváltozott volna. A hosszú folyosó végén helyezkednek el a szociális blokkok.
Amint kilép, ott várja a folyosón Zdenkó és széles mosollyal rávigyorog:
– Hoztam neked egy anyagot, fusd csak át, nem titkos, ez a szakdolgozatom magyar nyelven. Hasznát veheted, csak a bizottság előtt ne mutogasd. Ráírtam a telefonszámom, ha végeztél, hívj fel, meghívlak egy kávéra. Nem, nem itt, van a közelben egy jó romkocsma. Szia!
Kezébe nyomja a dolgozatot és gyorsan elpárolog.
Visszamegy a titkárságra és a következő háromnegyed órában Zdenkó dolgozatát olvassa, amely részletesen ismerteti a cég tevékenységét, gazdasági mutatóit, a jövőbeni fejlesztési irányait, különös tekintettel az exportcikkek körének bővítési lehetőségeire, valamint EU pályázatokon való részvétel módozataira.
Úgy elmélyül a dolgozatban, hogy Katának kétszer is kell szólnia, hogy immár ő következik.
Belép a tárgyalóba és hangosan köszön:
– Jó napot kívánok!
A hattagú bizottságban ott ülnek Zdenkó felmenői, az apja és a nagyapja is, s ez oly mulatságos, hogy majdnem elneveti magát. Láthatóan mindegyiküknek elege van már az egészből.
Felkapja fejét az idősebb Bjelik:
– Jó napot, kisasszony! Foglaljon helyet!
Innen gyorsan peregnek az események. Megkérdezik a nevét, családi állapotát, majd kezébe nyomnak egy egyoldalas nyomtatott anyagot, amely a cég elmúlt öt éves termelési adatait tartalmazzák, majd feltesznek neki három kérdést.
– Nyugodtan gondolkodjon, tíz perce van rá – nyugtatja nagyapja volt kollégája és csendben beszélgetni kezd a többiekkel.
Elinának ismerősek az adatok Zdenkó dolgozatából, néhány szót felír, majd megkérdezi, hogy kezdheti-e a válaszadást. Tíz percet beszél egyhuzamban, kicsit vitatkozik a fiú megállapításaival és következtetéseivel is, amely nem tűnik fel senkinek, de nagyon tetszik az érvelése mindkét Bjeliknek.
Felváltva kérdezgetik, időnként olyan kérdéseket tesznek fel, amelyre kész öngyilkosság válaszolni, hiszen egy termelési folyamat módosítására – annak részletes ismerete nélkül – nem lehet okosat mondani.
– Bocsássanak meg, erre nem tudok válaszolni, mert csak a költségcsökkentés nem lehet alapja a termelési folyamat módosításának, ha annak részleteit nem ismerem.
Fogalma sincs Elinának arról, hogy a többieknek nem voltak ilyen jellegű aggályaik és hajmeresztő javaslataikkal mulattatták a bizottságot.
