Kétszáz újságírót rúgtak ki egy lapnál, mesterséges intelligencia jön a helyükre – adja hírül az Origo, hozzátéve, hogy mindez a német Bild bulvárlapnál történt. Elküldtek 200 embert, mert helyettük a mesterséges intelligencia fog dolgozni. Mindez annak keretében, hogy az Axel Springer kiadó jelentős üzleti átszervezéseket fog végrehajtani, amelynek során nagyobb hangsúlyt kap majd a digitalizáció.
Szinte látom, ahogy a főnök – aki természetesen biológiai lény maradt – kiadja az ukázt: kérek egy hírt valami borzasztóan érdekes eseményről. A gép bólint, és már pötyögi is, hogy: „Egy kutatócsoport nemrég forradalmian új felfedezést tett a Maja civilizáció régészeti lelőhelyén. A lelőhely egy titkosan őrzött barlangrendszer volt, amely hosszú évszázadokon át elrejtette a múlt emlékeit. Az archeológusok azonban mostanra megfejthették az egyik falon található kódolt feliratokat, amelyek furcsa és rejtélyes szimbólumokból álltak. A kutatók rájöttek, hogy ezek a szimbólumok térképet alkotnak, amely egy eddig ismeretlen Maja városra mutatott. Azonnal elindultak az új felfedezés helyszínére, és meglepetésükre egy hatalmas, jól megőrzött várost találtak, amely számos épületet, templomot és szertartási helyet foglalt magába. Az épületek díszítése és művészeti alkotásai elképesztő részletességet mutattak, és további betekintést nyújtottak a Maja civilizáció kulturális és vallási gyakorlataiba. Ez a felfedezés újabb kérdéseket vet fel a Maja civilizáció történetével kapcsolatban, így a kutatók izgatottan várják, hogy további információkat szerezzenek az újonnan felfedezett városról. Ez az esemény óriási lépést jelent a Maja civilizáció megértése felé, és hozzájárulhat a régészeti és történeti kutatások fejlődéséhez.”
Ezt az AI-vel írattam, és feltételezem, elfogadható, pedig nem is igaz. De ez olyan nagyon akkor sem volt hátrány, amikor még emberek írták az újságcikkeket.