Ülésezik a válságstáb

2020.10.29.
Olvasták: 833

Franciaországban ismét lefejeztek egy embert, két másikat pedig megöltek. Ennek kapcsán a francia szenátus csütörtök reggeli ülésén rövid néma főhajtással adózott az áldozatok emlékének, Gérald Darmanin francia belügyminiszter pedig a Twitteren bejelentette, hogy válságstábot hívott össze. Utóbbiról készült ez az átirat.

– Köszönöm, hogy mindannyian megjelentek, ugyanis a helyzet elég drámai. Ezt az újabb terrortámadást már nem hagyhatjuk annyiban.
– De nem ám!
– Bizony!
– Jól beszél!
– Az ülést tehát megkezdjük. Kér valaki kávét?
– Én kérek!
– Én is!
– Én is!
– Magam is csatlakozom, ami azt jelenti, hogy lesz összesen négy kávé. Fontos viszont határozottan eldöntenünk, hogy cukorral, vagy cukor nélkül kérjük.
– Természetesen cukor nélkül, mivel az Elhízás Ellenes Liga ezt várja el tőlünk.
– Máskor ezt azonnal respektálnák, de most azt is figyelembe kell vennünk, hogy mit mondana erre a Cukorforgalmazók Egyesülete. Ha magunkra haragítjuk őket, ellenünk fognak szavazni a Kalóriamegvonást A Népnek, más néven KAN-törvény elfogadásakor, ami beláthatatlan következményekkel járna. Szóval gondolják meg jól, mit választanak.
– Mi lenne, ha félédeset kérnénk? Legyen is benne cukor meg ne is. Ez nyerő pozícióba hozna bennünket a médiában, mert ha azzal támadnának , hogy a kávénkat cukrozottan isszuk, visszavághatunk, hogy mindez nem számottevő ahhoz a keserű alapízhez képest, ami az ital kvintesszenciájában megmaradt, ha pedig megvádolnak, hogy túl naturálisak vagyunk, jelezhetjük, hogy pardon, a cukor azért mindenütt jelen van.
– Ez észszerű megoldásnak tűnik, bár attól tartok, hogy a CUKOR, mint kifejezés bizonyos körökben nem eléggé píszí.
– Mondjunk helyette édesítőt?
– És mi lesz A Kávéjukat Minden Nélkül Ivók Ligájával? Ők ugyebár egyre nagyobb számban élnek közöttünk, és nagy részük szavazni is eljár.
– Ez kelepcehelyzet! Egyszerűen nincs jó döntés: ha cukrozzuk, az a baj, ha nem cukrozzuk, akkor meg az.
– A nép viszont elvárja tőlünk, hogy lépjünk fel erélyesen.
– Akkor hát cukrozzunk, vagy ne?
– Azt sem ártana tisztázni, mit értünk nép alatt, mert hát vannak, akik nem is kávéznak, hanem teáznak. Hivatalosan ezt mi tagadjuk, de tény, hogy bizonyos teaklubokba a mi kávéügynökeink már be sem mernek lépni.
– Talán a zaccos kávé lehet a megoldás: ősi, erős és hatásos.
– Szó sem lehet róla! Én csupán egyszer próbálkoztam zaccos kávéval, de azóta nagyfogyasztói kedvezménnyel kapom az árut a Vécéapapír Szövetségtől.
– A zaccos kávé szerintem is kizárt. Nem lehetünk ennyire radikálisak. Meg kell mutatnunk, hogy mi a kávérendelésben képesek vagyunk megtartani a tradíciókat miközben a fejlődésről sem mondunk le. Egyensúlyban kell maradnunk, bármi áron.
– Mit javasol hát, miről adjuk ki a záróközleményt?
– Arról, hogy mostantól csapvizet iszunk.

Ezt a honlapot kizárólag a megosztások száma tartja életben, ezért arra kérjük, ha tetszik önnek, amit lát, a lentebb elhelyezett kék bannerre kattintva ossza meg ezt az írást a Facebookon, hogy mások is megtalálhassák. Kommentek írására is csak a közösségi médiában van lehetőség.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.