Muhi, Mohács Trianon és a Don-kanyar sem ért fel azzal a csapással, amelyet Magyarország 1954. július 4-én a berni vb döntőn szenvedett el. És lehet, hogy az egész mögött egy dörzsölt bajor sportszergyártó áll?
Mintha egy kabarépáros lenne: Adolf és Rudolf. Pedig nem komikusok voltak, hanem fantáziával és jó üzleti vénával megáldott bajor fiatalok, a Dassler fivérek, akik 1920-tól abból csináltak pénzt, hogy a háború utáni szűkös időkben a fellelhető anyagokból is képesek voltak jó minőségű sportcipőket készíteni. A feljegyzések szerint a filozófiájuk az volt, hogy minden sportághoz másfajta cipő kell – és 34 évvel később e gondolat finomítása pecsételte meg a magyar válogatott, az Aranycsapat sorsát is.
Anélkül, hogy túl széles zárójelet nyitnánk, érdemes megemlíteni: a két testvér konstruktív közös munkája (Adi az innovatív, Rudi a bizniszmen) nem sokáig gyümölcsözhetett, a következő háború alatt ugyanis jól összevesztek egymással, és külön utakon folytatták tovább. Pedig akkor már elég komoly sikereken voltak túl: az 1928-as amszterdami olimpián már több sportoló viselte a Gebrüder Dassler cipőit, az 1936-os berlini pedig az afro-amerikai Jesse Owens futóbajnok ronggyá nyerte megát ugyanilyen márkájú lábbelikben a német kiválóságok ellen, ami – lássuk be! – épp olyan merényletkísérlet volt a Führer ellen, mint a későbbi Valkür-akció. Elég az hozzá, hogy a testvérek a háború után külön utakon folytatták. Adolf saját nevéből alkotta meg 1947-ben új, saját cége, az Adidas nevét, Rudolf pedig a sajátjának először a Ruda nevet adta, amelyet később Pumára módosított. A vicc az, hogy a két, azóta rivális sportszeróriás gyára ma is ott áll, szinte egymással szemben, az észak-bajoroszági Herzogenaurachban, ahogy az jó családokban szokás. A zárójel bezárásaként említem, hogy a két testvér örökségének számító cégek azóta szépen osztják fel egymás között, ha nem is a világot, a német futballmezőnyt mindenképpen. A Puma szemét régóta csípheti, hogy a bajort futballóriás, az FC Bayern München játékosai rendre Adidasban feszítenek, így vezetői gondoltak egyet, és – ez a hét egyik fontos híre a sportbiznisz világából – úgy döntöttek, beszállnak az örök rivális, a Ruhr-vidéki Borussia Dortmund finanszírozásába.
Visszatérve az 1954-es berni döntőre! A német válogatott már ebben az időben is Adidas cipőkben játszott. A gyárnak ekkorra már több mint harminc év gyakorlata volt stoplis csukák tervezésében és megalkotásában, hiszen azokkal már a húszas évek óta kísérleteztek. Dassler erre a döntőre egy új, még tesztelés alatt álló ötletet szállított le hazája válogatottjának: a cserélhető stoplis cipőt. És volt is alkalma kipróbálni találmányát, a döntő napján ugyanis hihetetlen mennyiségű eső zúdult Bern városára. Ezt a magyar csapat nagyjából azzal próbálta ellensúlyozni, hogy igyekezett játék közben nem elesni, a németek ellenben bevetették a csodafegyvert: hosszabb stoplikat szereltek a cipőkbe, amelyek így jobban kapaszkodtak a talajba.
Ha mindezt összeadjuk, és hozzávesszük Puskás meg nem adott lesgólját a meccs végén, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy az Aranycsapat ezúttal is jobban játszott, de az eredmények a németeket igazolják.