Türelem kérdése

2013.10.28.
Olvasták: 613

Sokáig azt hittem – mit sokáig?, hosszú éveken keresztül –, hogy rossz a megfigyelőképességem. Most már, miután java kenyeremet megrágtam, tudom: a türelmemmel van baj. Ahhoz ugyanis, hogy valaki igazán jó megfigyelő legyen, kitartó türelemre van szüksége. Mint egy téglának. Nem a falba, hanem a falból beépítettnek. Annak a kémnek, aki időtlen időkig várja, hogy végre kémkedhessen és jelentést tehessen megbízóinak. Na, annak van türelme.

Meg annak a Hiromi Mizoku nevű japán pszichológusnőnek, aki megállapította, személyiségre vall, hogy ki hova ül a moziban. Én erre soha nem gondoltam volna. Igaz, én is körül szoktam nézni a filmszínházakban, mielőtt helyet foglalok, nehogy olyasvalaki mellé üljek, aki mindvégig a vetítés alatt pattogatott kukoricát majszol. De csak ennyi. Ha megtaláltam a helyem, utána már a film köt le. Feltéve, hogy jó a film.

Ez a japán hölgy viszont másra fordította figyelmét a vetítés alatt. Ugyancsak hosszas szemlélődés után arra a következtetésre jutott, az, hogy ki hol ül, nem a mozi, hanem a karakterjegyektől függ. Szerinte az első sorokban barátságos, társasági emberek foglalnak maguknak helyet, középen azok ülnek, akik magabiztosak, határozottak és tudják, mit akarnak. Filmet nézni, biztos, Ha már beültek egy moziba.

A hátsó sorokban azok ülnek, akik félénkek és tartanak mások véleményétől. Ebben lehet valami igaza, mert – jól emlékszem – kamaszkoromban én is mindig az utolsó sorban ültem egy lánnyal. Félénk ugyan akkor sem voltam, de attól tartottam, hogy rossz véleménnyel lesznek a lányról, ha látják, hogy film nézése helyett velem csókolózik.

Ami az első sort illeti, én is barátságos vagyok, bár annak idején – még a multiplexek elterjedése előtt – azért ültem előre, mert oda szóltak a legolcsóbb mozijegyek. Ezt emlékezetből tudom, nem pedig megfigyelésnek köszönhetően. Mint már említettem, nekem sose volt elegendő türelmem hónapokon keresztül figyelni a nézők viselkedését, s abból valami lényeges és használható következtetést leszűrni.

De ez még csak hagyján.

Hiromu Mizokunál is nagyobb türelemmel rendelkezhettek a Georgiai Egyetem kutatói, akik az elefántok vizelési szokásait figyelték hosszú időn át. Igaz, hogy megállapításuk szerint az elefánt sem fordít több időt vizelésre, mint egy egér, mely állat ugyebár jóval kisebb az ormányosnál. Feltehetőleg kevesebb vizet is iszik, húgyhólyagjának ürítését mégsem végzi el az elefántnál gyorsabban. Biztosra veszem, hogy ez a megfigyelés kitartó türelmet és pontos stopperórát igényelt.

Hajdan én is kísérleteztem hasonló vizsgálódással, amit most szívesen ajánlanék a Georgiai Egyetem kutatóinak figyelmébe. Azt próbáltam megállapítani, van-e összefüggés a vizelet elvégzésének ideje és a benyakalt sör mennyisége között. Talán megártott az a néhány korsó sör, amit megittam, mindenesetre tény, hogy figyelmem lankadt, s türelemem veszítvén, most nem közölhetem az eredményt.

Pedig…

Csak annyi kellene, hogy valaki sörrel itassa vagy az elefántot, vagy az egeret.

Bányai Tamás

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.

Ne hagyja ki ezt sem: