Régi igazság, hogy minél inkább tiltanak valamit, annál csábítóbbnak tűnik. Amerikában – pontosabban az Egyesült Államokban – 1920-ban ezen a napon lépett életbe a szesztilalom, amelynek következményei máig sugároznak. A prohibíció ugyanis megteremtette azt a bűnözői nagyipart, amely eredményessége miatt a világon mindenütt követőkre lelt. Az alkoholtilalom ideje volt a gengszterizmus aranykora, amikor szegény, külvárosi fickók – megfelelő gátlástalansággal felvértezve – néhány hónap alatt mesés vagyonokat szedhettek össze.
Lehet, hogy az amerikai törvényhozás már az alkoholtilalom bevezetésének másnapján belátta a tévedését, de a rendeleteket nem lehet csak úgy visszavonni. Pláne, ha valamilyen tiltásról van szó. Az Al Caponéhoz hasonló figurák éppen úgy részei lettek az amerikai folklórnak, ahogy néhány évtizeddel korábban Billy, a kölyök vagy Jesse James. Utóbbiak javára legyen mondva, hogy ők legalább nem törtek gazdasági babérokra.
De maradjunk a tiltásnál, ami rokon fogalom a kötelezővé tétellel. Kissé továbbmenve ezen az okfejtésen az is felmerülhet, hogy a kötelezővé tétel is tiltás, ha csupán a dolog hatásmechanizmusát vizsgáljuk, mert ami tilos, ahhoz mindig társul egy adag feszültség. Ha valami kötelező, ugyanazt a rossz, feszítő érzést indukálja bennünk, mint amikor valamit nem szabad megtennünk. Tudom, hogy ez egy kissé sarkos meghatározás, ám egy jegyzet keretén belül sem idő, sem pedig tér nem áll rendelkezésre a teóriaépítéshez. Egyetlen példát engedhetünk csak meg magunknak, és ha már fentebb az alkoholról volt szó, vegyük elő szusszanásnyi időre a dohányzást. Köztudott, hogy ez a szokás(?) legalább annyi gondot okoz a világban, mint az alkoholfogyasztás, mégsem meri megkockáztatni senki a betiltását. Nem biztos, hogy az amerikai történelmi példa kisugárzása miatt, sokkal inkább, mert félő, hogy a rendelkezés nyomában feltámadó népharag úgy elsodorná a rendeletet hozó kormányt, mint a pinty.
De ha kötelezővé tennék! Ha mindenkinek muszáj lenne naponta legalább egy doboz cigit elpöfékelnie, egy idő után nyűggé válna az egész, és megalakulnának az első (földalatti) dohányzásmentes szervezetek. Ahogy haladna előre az idő, úgy terjedne szét ez a titkos tan és forrná ki magát az egész glóbuszt átható, közös népi óhajtássá. A dohányzásmentesség éppen olyan egyetemes vággyá alakulna, ahogy Petőfiék idejében a világszabadság. Kár, hogy napjainkra ebből csak a globalizáció valósult meg. Talán mert a haszonszerzést annak idején elfelejtették kötelezővé tenni.