Salánki AnikóLegyen az bármi is. Persze alapból sejtem, hogy mi, ha meg véletlenül nem tudnám, azért van az értelmező szótár, meg guglizni is lehet ebből az ügyből kifolyólag. Szóval a tiara – röviden, velősen – csúcsos fejdísz. Úgyhogy nem kell. Ez se. Tudom, a hiba mélyen bennem van, mert minek válogatok itt szent karácsony közeledtén?
Most jöhetnék azzal az ásatag dumával, hogy régen bezzeg (az ókori görögök sajna most is kimaradnak a szórásból) sokkal könnyebb volt ezt az egész ajándékozási mizériát megoldani, de nem teszem. Halad a világ, az a dolga, változnak az ajándékozási szokások – is. Miért éppen azok ne? Ha jön a karácsony, akkor nincs mese. Venni kell, enni kell – ahogy a mondás tartja.
Szemezgetek itten az ajánlatok között, hogy mégis ugye mi a trend, nehogy már azt higgyék, hogy lemaradásban vagyok. Kihagyhatatlan és megrendelhető, drága és mégebb tárgyakat kínálnak. Lelke rajta, aki mellettük dönt, én csak közvetítek. Amikor a Hogyan nem készülök a karácsonyra? című kis lájtos esszém megjelent, közeli ismerősök szakították meg velem a szem és köszönési kontaktust, tiltottak le a fészről, a megjegyzéseket most talán nem részletezném, mégis csak advent van. Én viszont ennek ellenére nem adom fel. A Mit nem szeretnék? – mármint ajándékilag – témájú szösszenetem sok helyeslő lájkot hozott a konyhára, úgyhogy vérszemet kaptam, mint a tabajdi mészáros. Belemélyedtem a net adta lehetőségek tárházába. Ami fix, hogy feltétlenül lennie kell a karifa alatt, az a bármi, ami változtatja a színét, Batman van rajta vagy Star Wars – ez utóbbi bizonyos időközönként feltámad. A kedvencem ebből a sorozatból a Star Wars Halálcsillag hangulatvilágító lámpasorozat. Gondolatnak is gyönyörű, sőt szuper romantikus. Mint az élethűen(!) ölelkező só- és borsszóró az ünnepi asztalon, ahol jól mutat a tank alakú tojástartó és a védősisakos katona formájú pirítós vágó. Kicsit kilóg a meghatott pillanatból a mosolygós kakis bögre, benne a polip alakú gusztustalan teafilter, de a barna-zöld színhatás biztos halvány nevetést csal ki a megajándékozottból. A lőszer alakú fém jégkockákról nem is beszélve. A fürdőszobába kis csengővel és masnival díszített zenélő bigyó dukál, a kádba kosárlabda szett.
Amúgy egy csomó minden egész más, mint aminek tűnik. Ez a sikkantós meglepetés kategória. Ilyen az objektív bögre, ami úgy néz ki, mintha fényképezőgép lenne, de nem az. Olyan bögre nincs, amiről kiderülne, hogy lehet vele fényképezni. Gondoljunk életünk párjára is, akit szűk fél milláért sugárhajtású repülőgépes utazásban részesíthetünk. Ha megmondjuk neki, hogy mennyibe került, a totális ájulási élmény garantált. Vannak persze kedvenceim. Ilyen a négylevelű lóhere ültetvény. Ha kikel az elültetett mag, garantált a lóhere négy levele, szóval biztos a szerencse. Nem kell hajlongani, keresgélni, ott virít a cserépben, százával. Közeledik a csimborasszó – szóval a csúcs –, ezüstérmes a sült csirke illatú díszgyertya, mondjuk, ezt tudnám díjazni. Azért van csak a dobogó második fokán, mert még nem ért ide Új-Zélandból. A vitathatatlan elsőség – már csak a mélymagyar leírása miatt is – a következőt illeti meg, szubjektíve: „ …egy profi barista bullshitnek titulálná, de a külalakja metálosan maszkulinra sikerült.” Nem hagyok senkit kétségek között, ez egy kávéfőző bemutatásának rövid részlete. Mondanom se kell, ugye? Nem kell.
Egy biztos, a karácsony már közeleg, lassan itt topog az ajtó előtt. Rajtunk is múlik, milyet engedünk be.
