Az élesebb szemű olvasóknak biztosan föltűnt, hogy lapunk kiemelt figyelmet fordít a világvégére. Okkal tesszük ezt, hiszen a világvége úgyszólván minden egérlyukból ránk figyel, és csak az alkalmat várja, hogy nekünk ronthasson. Most például egy érdekes cikk bukkant fel a netes sajtóban: két kutató, Manasvi Lingam (Florida Tech) és Amedeo Balbi (Tor Vergata Egyetem) asztrofizikusok olyan modellt hoztak létre, amely a technológiailag fejlett társadalmak felemelkedését és bukását szimulálja – írja a Live Science.
A kísérlet lényege az, hogy a kozmoszban minden bizonnyal azért nincsenek fejlett civilizációk, vagyis azért nem valósulhat meg a csillagok háborújában elképzelt galaktikus hierarchia, mert a fejlett civilizációk a felemelkedésük során nagyjából ezer év alatt megfőzik magukat. Köznapi nyelvre lefordítva ez annyit tesz, hogy a fejlődésük során jelentkező energiaigény következtében annyira megnövelik a bolygójukon az üvegházhatást, hogy gyakorlatilag kiirtják magukat (elképzelhető, hogy a Vénusz is ennek lett áldozata – a szerző megjegyzése). A két tudós számítása szerint ez a folyamat nagyjából ezer év alatt megy végbe, ami emberi léptékkel talán hosszú idő, de a technológiai fejlődést nézve kevés ahhoz, hogy a tudomány és a technika képes legyen megakadályozni ezt a katasztrófát.
A szabály alól nincs kivétel, mondhatni ez a fejlődés egyik törvénye: a civilizációk még azelőtt kivégzik magukat és a bolygójukat, hogy tudásuk lehetővé tenné számukra az általuk okozott káros jelenségek kivédését. „A tanulmány lényege, hogy a civilizációk növekedésével és technológiai fejlődésével egyre több energiára van szükségük, ami elkerülhetetlenül felmelegíti az általuk lakott bolygót. Az egész mögött egy bitang egyszerű mozzanat, a termodinamika második főtétele áll, amely kimondja, hogy egyetlen energiarendszer sem lehet tökéletesen hatékony. Mindig keletkezik tehát némi hőveszteség, amely idővel felhalmozódik, és a bolygó hőmérsékletének növekedését okozza. Ez a jelenség tehát független attól, hogy az adott civilizáció megújuló energiaforrásokat, vagy hagyományos fosszilis tüzelőanyagokat használ-e.” – írja a raketa.hu, ahol ezt a cikket megtaláltuk.
Arra a kérdésre ezek után, hogy ideális esetben is csak kábé ezer évünk maradt hátra (a fejlődés ugyanis alig száz éve kapcsolt turbó üzemmódba), csupán az a nyugtalanító válasz érkezik, hogy minden valószínűség szerint. Persze ez is csak úgy, hogy egy abszolút értelmetlen atomháború keretében nem irtjuk ki magunkat már holnap vagy holnapután. Az emberi ostobaság térhódítását tekintve ez is bőven benne van a pakliban.