A szakmában eltöltött tíz év alatt nem találkoztam még csak hasonló esettel sem. Pedig az életvédelmi osztály nyomozójaként nem egyszer szembesültem furcsa történetekkel, de ami ezen a nyáron történt, felülmúlt mindent, amiről valaha is hallottam. Racionális beállítottságú ember lévén nem nagyon adok hitelt a természetfelettiről szóló történeteknek, de amikor belevetettem magam ebbe a szövevényes ügybe, szellemekkel és ismeretlen repülő objektumokkal kellett felvennem a harcot.
Kezdjük talán az elején.
A szemembe sütő délelőtti napfénytől pislogva épp a kávémat szürcsölgettem, amikor megcsörrent a mobilom.
– Tessék! Tenkes Huba – mondtam a telefonba, már csak tisztesség kedvéjért, mert a kijelzőn a főnököm Kanizsai Ödön, az Életvédelmi osztály vezetőjének a neve jelent meg.
– Gyere át hozzám, légy szíves! – csak ennyit mondott és bontotta a vonalat.
Lassan elkortyoltam a kávémat – csak nem hagyom kihűlni – és átballagtam Ödön irodájába, ami majdnem szemben volt az enyémmel. Akár át is kiabálhatott volna, de eléggé halk szavú, viszont annál szigorúbb ember volt. Benyitottam az irodájába, és éppen köszönni akartam, amikor belém fojtotta a szót.
– Becsuknád az ajtót?
Már hajtottam is be magam után, amikor újra megszólalt.
– Kívülről. Utána kopogj, és gyere be ismét.
Szégyelltem magam, mert az alapvető illemmel nem törődve rontottam rá. Kimentem, becsuktam az ajtót, majd kopogás után ismét benyitottam.
– Szervusz – köszöntöttem.
– Szervusz. Ülj le egy kicsit.
Helyet foglaltam a kényelmetlen faszéken, ami az íróasztalával szemben állt. Az egész iroda ilyen puritán berendezésű volt. Egy iratszekrény, egy íróasztal és két faszék. Ennyi. Kanizsai Ödön nekem szinte teljesen az ellentétem volt. Fegyelmezett jó vágású ipse, erős akarattal. Ezen egyike sem volt jellemző rám. Átlagos kinézetű vagyok, és egy kissé szétszórt. A különbségek ellenére kedveltük egymást. Én őt a sziklaszilárd jelleme miatt, ő engem a nem mindennapi gondolkodásomért, amivel sok, megoldhatatlannak tűnő eseten rágtam át magam.
– Szeretném, ha te nyomoznál ebben az ügyben – mondta. – Első ránézésre nem tűnik túl bonyolultnak, de ha átnézed a jelentést, amit a körzeti megbízott írt, sok furcsaságról olvashatsz benne.
Elém tolt egy papírlapot, amit gyorsan átfutottam. Egy gyilkosság körülményeit taglalta. Első ránézésre nem tűnt fel benne semmi rendkívüli, de ahogy tovább olvastam, a vízi szellemekről és egy UFÓ-ról is szó esett benne.
– Mi ez a marhaság? – kérdeztem.
– Nem marhaság, hanem gyilkosság. Szeretném ha elmennél Sárközre, és körbeszaglásznál egy kicsit.
– Sárköz? Az meg hol a fenében van? – kérdeztem.
– Majd kinyomozod – mondta és vágott egy fagyos grimaszt, ami nála a mosollyal egyenértékű.
Elköszöntem tőle, meg az eddigi nyugodt életemtől és elindultam létem legfurcsább és legijesztőbb kalandja felé. Csak akkor ezt még nem tudtam.
(folytatjuk)