Szellemek árnyéka

2023.01.28.
Olvasták: 729
Huszonnyolcadik fejezet

Amint belépett a kapualjba, az idegen felemelte a jobb kezét és a falon lévő villanykapcsolóhoz nyúlva fényt varázsolt a sötétségbe. Elkeseredésemben az önvédelmi kiképzésen tanult védekező állást vettem fel és vártam az elkerülhetetlent.

– Szia szépfiú! Hogy találtál rá az otthonomra?

Zuzana a csapos állt előttem teljes valójában és vastagon rúzsozott ajkai mosolyra húzódtak. Szempillái úgy rezegtek, mint tollászkodó kismadár szárnyai, miközben áhítatosnak tűnő tekintettel fürkészte az arcomat. Pár órával ezelőtt elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy ennek a nőnek így tudok majd örülni, pedig most megtörtént a csoda. Talán kaptam még egy esélyt a sorstól gondoltam, és a torkomat köszörülve válaszoltam a kérdésére.

– Félreértesz kedves Zuzana, teljességgel véletlen, hogy ebbe a kapualjba nyitottam be, viszont, ha már ilyen jól összejöttünk itt, kérnék tőled egy nagy szívességet.

– Persze, persze, megértem én hogy ti férfiak nem tudtok az érzelmeitekről olyan nyíltan beszélni, mint mi nők. Még hogy véletlen…, na de mond mit szeretnél kérni? Bármit kérhetsz – búgta, miközben terjedelmes emlőin végig simította a kezeit, amik végül hatalmas csípőjén álltak meg.

–Tudod egy kis bajba kerültem és még telefon sincs nálam, hogy felhívjam egy ismerősömet ha netán tudnál ebben segíteni nekem, azt meghálálnám – mondtam, mert szerettem volna Dezsőt felhívni hogy jöjjön a segítségemre.

– Meghálálnád? Legyen, gyere be a lakásomba ott megbeszéljük.

Egy akkora kulcscsomót varázsolt elő málhazsáknak is beillő retiküljéből, amekkorát csak filmekben láttam különböző Bazilikák kulcsaként és kinyitotta az ajtót. Mint egy túlméretes díva vonult be  a meglepően ízlésesen berendezett lakásba. Kellemes halványkék színű falak mellett hatalmas könyvespolc helyezkedett el, különböző témájú könyvekkel roskadásig megrakva. Egy íróasztal és egy mogyoróbarna dívány tette teljessé a képet, mintha egy szobatudós dolgozószobáját ötvözték volna egy nappalival.

– Na, dobd le magad és mesélj – mutatott a díványra Zuzana.

Miután leültem, mellém telepedett és így meg is telt a dívány befogadóképessége, ezért egy kicsit odább húzódva fél fenékkel a karfára ültem. Zuzana kissé neheztelve nézett rám, ennek az akciómnak a következményeképp és megigazította a melltartóját, amiből éppen kibuggyanni készültek az emlői.

– Ne félj tőlem, nem harapok – szólt kissé szomorúan. – Csak tudod ritkán találkozom abban a közegben, ahol a mindennapjaimat élem ilyen jóképű stramm férfival, mint te. Tudom kissé tolakodónak tűnik a stílusom, de itt a világ végén csak így maradhatok a víz tetején.

– Ezt te mind elolvastad? – mutattam a dívánnyal szemben álló könyvespolcra.

– Nem is néznéd ki belőlem ugye? Pedig valaha egy másik életben én még egyetemet is végeztem, ám idesodort az élet vihara – sóhajtott fel keserűen vendéglátóm. – Na, de ne rólam beszéljünk, mibe keveredtél, és én miben tudok segíteni?

– Mint mondtam egy barátomat szeretném felhívni, viszont nincs nálam a mobilom. Na és most tényleg őszinte leszek hozzád, ha már ilyen kedves vagy velem. Pár fickó üldöz és valószínűsítem nem sakkozni szeretnének velem. A barátomat szeretném megkérni, hogy jöjjön értem.

Zuzana feltápászkodott a díványról, és az ablakhoz lépve kissé elhajtotta a sötétítőfüggönyt. Pár pillanatig az utcát fürkészte, majd visszazöttyent a díványra.

– Igen, pár rosszarcú fickó lődörög odakint, és elég idegesnek tűnnek. Ott az asztalon találsz telefont, igaz vezetékes, mert nekem mobilom nincs, de gondolom megteszi az is.

– Természetesen, és nagyon hálás vagyok – köszöntem meg a szívességét, és az asztalhoz lépve felvettem a kagylót, majd tárcsáztam Dezső számát.

Három csörgés után fel is vette Dezső a telefont, pedig jócskán az éjszaka közepében jártunk.

–Virág Dezső – hallottam az ismerős, bár fáradtnak tűnő hangot.

– Itt Tenkes Huba, szervusz! Ne haragudj hogy felkeltettelek de nagy bajban vagyok és kellene a segítséged.

– Ez csak természetes, mond miben tudok segíteni?

Nagyvonalakban elmondtam Dezsőnek, hogy rosszarcú alakok szeretnének a túlvilágon látni, és úgy látom, csak úgy lenne esélyem ezt elkerülni, ha valaki kimenekítene innen. Dezső hangra rögtön frissebb lett, és miután a vendéglátóm segítségét kérve a címet is meg tudtam mondani Dezső megnyugtatott, hogy másfél óra múlva itt is lesz.

– Ja és Dezső, kérlek ne a szolgálati autóval gyere, és ne állítsd le a motort ha megérkeztél –mondtam és letettem a kagylót.

Az elkövetkezendő bő másfél órát kedélyes csevegéssel töltöttük Zuzanaval. Igazán intelligens, remek beszélgetőpartnernek bizonyult. Autó dudálása szakította félbe eszmecserénket, ezért Zuzana az ablakhoz lépve kinézett és leírta nekem az autóban ülő férfit. Azonnal felismertem a leírás alapján Dezsőt, ezért felálltam és indulni készültem.

–Várj! – szólt rám a vendéglátóm. – Ha így kimész, azonnal elkapnak, vagy lepuffantanak. Van egy ötletem.

Fél perc múlva már egy banyatanknak becézett kétkerekű hatalmas bevásárlótáska rabja voltam, amit Zuzana kitolt az utcára és megállt Dezső autója mellett. Ott kibújtam a rejtekemből és óvatosan kinyitva az autó hátsó ajtaját bekúsztam a hátsó ülésre, majd odasziszegtem a meglepett Dezsőnek:

– Indulhatsz, de gyorsan…

 

(folytatjuk)

Alex Forestter

Teljes nevén Alexander S. (Samu) Forestter 1988-ban a magyarországi Tenyerestalpason született, egy amerikai szőkítőszereket forgalmazó cég utazó ügynöke és egy helyi kozmetikuslány egyetlen gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a pusztabeneki egyetemen végezte, majd apja vállalkozásban mint kisegítő helyezkedett el. Így került az USA-ba, ahol egyszeriben érdekelni kezdte az írás. Az amerikai átlagfogyasztóknak szánt, tipikusan magyar környezetben játszódó krimijeit manapság úgy veszik, mint a cukrot. Er(d)ősen vonzódik a rejtélyhez, a természetfelettihez és ezt ügyesen S(ándor)olja bele fordulatos írásaiba. A jövő nagy tehetségeként tartják számon.

Ne hagyja ki ezt sem: