Szellemek árnyéka

2022.09.15.
Olvasták: 790
Tizeneggyedik fejezet

A faluba beérve meglepetésemre a körzeti megbízott háza előtt fékezett le az őrnagy, ahol már várt ránk az őrmester, majd Bundás morgása mellett bevonultunk Sándor irodahelyiségébe. Éppen csak helyet foglaltunk a puritán irodában, mikor nyílt az ajtó, és Andi lépett be a helyiségbe kezében egy hűtött italokkal megrakott tálcával, amit az asztalra helyezett.

– Egészségetekre, igyatok! – mondta, majd megsimította homlokomat óvón.

Az őrmester erre enyhén felvonta a szemöldökét és furcsán nézett egyszer a lányára, egyszer pedig rám. Észrevettem azt a testbeszédet, de most el voltam foglalva Andi lélekmelengető látványával, aki kimentette magát és kiment a helyiségből. Megragadtuk a gyöngyöző poharakat és belekortyoltunk a hideg, feltehetően háziszörpből készült remek üdítőitalba. Dezső ragadta magához elsőként a szót, látva enyhe zavaromat.

– Szóval, akkor próbáljunk meg kicsit tisztán látni és összegezzük mi is történt – kezdte meg a beszélgetést az őrmester. – Minden bizonnyal történt valami, mert Huba fején keletkezett egy púp, és feltételezem nem magát vágta fejbe, ha csak nem esett el éjnek idején a parton ilyen szerencsétlenül. Így van Huba? – nézett rám.

– Helyes a feltételezés – vettem át a szót és elmeséltem az éjszakai kalandomat úgy, ahogy történt. Nem titkolva el a furcsa repülő fényeket és a kísérteties csónakokat, valamint a furcsa hangokat sem.

– Ez a Józsika gyerek vajon hogy kerülhetett oda, ha valóban ő feküdt melletted mikor észhez tértél? – tette fel költői kérdését Dezső.

– Kíváncsi az, mint egy vénasszony – vetette közbe Sándor. – Lehet, hogy Huba után lopakodott a szigetre.

– Na, de hová tűnt a test? Annyira nem volt közel a vízhez, hogy magával ragadja ennyi alatt – vonta le a konklúziót Dezső. – Meglátjuk találnak-e valamit a helyszínelők.

Abban megegyeztünk, hogy jelenleg sok mindent nem tudunk tenni az ügy előmozdítása érdekében, ezért kiosztottuk egymás között a feladatokat. Sándor elmegy Jancsikáék házához, és utánanéz mikor látták utoljára, kizárva azt hogy még sem ő volt a parton heverő halott. Ugyanis, ha megtalálná élve, egészen más irányban kell tapogatózni. Dezső a helyszínelők után fog nézni, vajon mire jutottak, ha egyáltalán találtak valamit. Az én feladatom közös megegyezés alapján a pihenés volt, még nem éreztem magam túl fittnek.

– Maradj egyelőre itt, Sándoréknál, itt vagy jelenleg a legjobb helyen – nézett az őrmesterre Dezső, aki bólintott egyet. – Most inkább ne menjünk vissza Rózsához, mert megfojtana a féltésével – mosolygott. – Úgy sem fogod megúszni, de most itt nyugodtabban leszel.

Lehet, hogy ebben az őrnagy nagyot téved. Gondoltam magamban mosolyogva.

Nyílt az ajtó, és Andi lépett be kezében frissen sütött pogácsákkal. Sándor megköszönte a lányának a pogácsákat, és megkérte, hogy ügyeljen rám, míg vissza nem érnek. A lágy boldog mosollyal egyezett bele a felkérésbe.

– Maga is vigyázzon! – szólt hozzám az őrmester kétértelműen, majd eltávozott.

Dezső is elköszönt és megígérte, hogy még délelőtt értem jön, és elmegyünk az ideiglenes szállásomra Rózsához. Egyébként is Andinak majd ki kell nyitnia a kocsmát, nem maradhat egész nap zárva, mert lázadás lenne a faluban.

Mikor kettesben maradtunk Andival felajánlotta, hogy sétáljunk egy kicsit a ház mögötti kertben, mert a véleménye szerint jót fog tenni egy kis séta, és a friss levegő a fejfájásomnak. Egyetértettem vele ebben, bár a véleményem szerint a társasága volt az, ami a jelenlegi állapotomban a legjobbat tehette. Bundás kutya úgy látszik megszokta a jelenlétemet, vagy egész egyszerűen csak megunta a morgást, mert békésen csendben kísért minket a kert végében folyó kanális partjára, ahol a víz szélén vadászgatott az álmosan pislogó békákra.

Sokáig csak semmiségekről beszélgettünk, lassan tapogatózva egymás érzelmeit illetően, de mind a ketten tisztában voltunk vele, hogy vonzalmunk egymás iránt kölcsönös. Mindketten egyedülálló, csak a munkánk iránt elkötelezett emberek voltunk, tehát alapvetően nem volt annak akadálya, hogy egymásra találjunk. Mint két csitri, olyan szemérmesen fogtuk egymás kezét és csacsogtunk a semmiről, mire végre elcsattant az első csók is. Nagyon boldog voltam, és úgy éreztem, a sors keze vezérelt ide az Isten háta mögé, hogy megtaláljam a boldogságomat.

A kapu halk csikorgását hallva elengedtük egymás kezét, és láttuk ahogy Sándor lassan a ház felé ballag. Bundás a termetét meghazudtoló sebességgel rohant előre, magukra hagyva a szívrohammal küzdő békákat.

– Menjünk előre! – nézett Andi azzal a gyönyörű kék szemével rám, amibe bele tudtam volna veszni. – Apa biztos keresni fog minket. Tudod, ő jó ember, de nagyon félt engem. Mióta anya meghalt csak én maradtam neki.

Előre mentünk a házban kialakított kis hivatali helyiségbe, ahol az őrmester már láthatóan várt minket.

– Nincs sehol ez a Jancsika gyerek – fogadott a hírrel. – Nem járt otthon tegnap reggel óta és a szomszédok sem látták. Úgy tűnik, nagyobb a baj, mint eddig gondoltam. Ti mit csináltatok, amíg elvoltam? Jobb lett a színe kicsit magának is, meg úgy látom, Andinak is jót tett a napfény. Szép piros lett az arca.

– Csak hátul a kert végében sétáltunk a kanális partján – válaszolt a lány a kérdésre.

– Nincs azzal semmi bajom, hogy ti ketten így egymásra találtatok, de te Huba vigyázz erre a lányra, mert ha megbántod nem állok jót magamért – nézett rám szigorúan Sándor. – Mint látod tegezlek ezentúl és te is nyugodtan tégy így. Nálunk családon belül nem szokás magázódni.

– Esküszöm Sándor, úgy vigyázok a lányodra, mint magamra, illetve, mint a szemem világára – tapogattam meg a tarkómat nevetve.

– Miután így rendbe raktuk a dolgokat, együnk ebből a remek pogácsából, amit Andi sütött. Már teljesen kihűlt – invitált sikerrel Sándor és enni kezdtünk.

Vidám, szinte családias hangulatú falatozgatásunkat Bundás ugatása zavarta meg. Sándor elnézést dörmögve felállt, és kiment megnézni, ki jöhetett. Egy percen belül vissza is tért Dezső társaságában, aki rövid üdvözlés után rögtön a tárgyra is tért.

– Beszéltem a helyszínelőcsoport vezetőjével, és néhány nyomot tudtak rögzíteni a parton. Ezek több embertől származó lábnyomok, kivehető mintázattal, úgyhogy, ha kizártuk közül a tiédet – nézett rám Dezső –, akkor a fennmardó nyomok talán segítségünkre lehetnek, bár gyanítom mind mezőgazdasági tornacipő nyoma lehet.

– Milyen tornacipő? – kérdeztem meglepetten.

– Jah, igen – mosolyodott el az őrnagy. – Így hívják errefelé a gumicsizmát. Amennyiben úgy érzed, hogy szállítható állapotban vagy, akár el is indulhatunk Rózsához, már biztos agyonaggódta magát.

Megnyugtattam, hogy ennél jobban régen éreztem magam, és kezet nyújtottam Sándornak köszöntésképp. Viszonozta a kézfogásomat, majd bátorítóan meglapogatta a lapockámat, aminek következtében megrogytak a lábaim. Kimentünk a ház elé és elbúcsúztam Anditól is, remélve hogy minél előbb viszontlátom. Beültünk a Nívába és elrobogtunk Rózsához.

 

(folytatjuk)

Alex Forestter

Teljes nevén Alexander S. (Samu) Forestter 1988-ban a magyarországi Tenyerestalpason született, egy amerikai szőkítőszereket forgalmazó cég utazó ügynöke és egy helyi kozmetikuslány egyetlen gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a pusztabeneki egyetemen végezte, majd apja vállalkozásban mint kisegítő helyezkedett el. Így került az USA-ba, ahol egyszeriben érdekelni kezdte az írás. Az amerikai átlagfogyasztóknak szánt, tipikusan magyar környezetben játszódó krimijeit manapság úgy veszik, mint a cukrot. Er(d)ősen vonzódik a rejtélyhez, a természetfelettihez és ezt ügyesen S(ándor)olja bele fordulatos írásaiba. A jövő nagy tehetségeként tartják számon.

Ne hagyja ki ezt sem: