Ha ön egészen eddig a pillanatig nem tudta, hogy létezik antarktiszi dollár, ne bánkódjon, nem esett bele a felületesség ősbűnébe. Jogilag a helyzet teljesen tiszta és egyértelmű: mivel ez a kontinens szuverén és független minden földi államtól, és mert nincs állandó lakossága, saját fizetőeszközt sem bocsáthat ki. De mivel ez mégis megtörtént, ugyanilyen logikus a feltételezés, hogy valamilyen turpisság áll a háttérben, gondoljunk csak a másik monetáris óriásra, a vatikáni valutára.
Az antarktiszi dollárt az különbözteti meg a képzeletbeli valutáktól, hogy valóságos, megfogható és pénztárcába gyömöszölhető. Egy Brit-Kolumbiában működő vállalkozás, az Antarctica Overseas Exchange Office ötlötte ki és állította elő, gondosan ügyelve arra, hogy az általa kibocsátott bankók ne tűnjenek játékpénznek, ha a manapság használatos fizetőeszközökkel vetjük össze őket. A vállalkozás komolyságát a bankjegyek grafikai megjelenítése egyértelműen bizonyítja. A húszdollároson például Roald Amundsen látható, az egydollároson pedig hatalmas tömegben tobzódnak az őslakos pingvinek. Kétségtelen tény viszont, hogy az antarktiszi valuta nem azért van, hogy bemenjünk vele a boltba vásárolni. Hagyományos értelemben vett monetáris értéke nincsen, de minden elemékben megfelel azoknak a biztonsági követelményeknek, amelyek a napjainkban használatos pénzeket jellemzik, ezért a numizmatikával foglalkozó szakemberek különleges ritkaságokként kezelik őket. Nem csoda, hogy ezek a pénzek ma már keresett cikkek az árveréseken. Fontos adalék mindehhez az is, hogy a pénzt kibocsátó szervezet a bevételei egy részét az Antarktiszon zajló környezetvédelmi projektek finanszírozására fordítja.
Mindez így, együttesen azt jelzi, hogy már most is nagyon megéri antarktiszi lóvéban takarékoskodni. Egyfelől azért, mert csak idő kérdése, és az Antarktisz prímán működő gazdasági térség lesz, gondoljunk csak a globális felmelegedésből adódó mezőgazdasági lehetőségeire. Ha nagybefektető lennék, úgy megshortolnám az antarktiszti dollárt, mint a pinty, és vennék néhány ezer versztányi búzaföldnek valót ott, ahol per pillanat csak havat kerget a szél. Nem viccelek, ezt hót komolyan mondom. A koronavírus úgy gallyra vágta a nemzeti és egyéb valutákat, hogy ha maszkban és szkafanderben bemegyünk valamelyik utunkba eső boltba, azonnal szembe találjuk magunkat a vírussal egyenlő mértékben terebélyesedő inflációval, és mert a gazdasági recesszió azt egész világot megpocskolta, nem lehet trükközni azzal, hogy a forintunkat egy másik, stabilabb pénzre váltva megóvjuk a gyors elsorvadástól.
Egyedül az antarktiszi valuta képezhet kivételt, meg tán a marsi forint, föltéve, hogy valakinek eszébe jut ilyet nyomtatni. Ha ez megtörténik, alighanem az elsők között leszek, akik virtuális sort állnak érte a virtuális beváltóhelyeken.
Szigorúan betartva a három méteres biztonsági távolságot, natürlicht.