A sherwoodi erdő legendás hőse egy szép napon meghívást kapott Magyarországról. A levélben az állt, hogy a magyar nép bajban van, mert rájuk telepedett a gonosz infláció, és a nap huszonnégy órájában sanyargatja őket. Robin áttanulmányozta a levelet, és úgy gondolta, Angliában a Brexit óta minden rendben, ezért összecsomagolta az íját és a nyilait, aztán felpattant a legelső fapados járatra, amely végül három óra késéssel szállt le vele Budapesten.
Már a reptéren is gyanús dolgok történtek vele: egy mogorva tisztviselő azonnal lecsapott rá:
– Van bejelenteni való valutája vagy húskészítménye?
Robin szélesen elmosolyodott, előhúzta erszényét és büszkén közölte:
– Csak a becsületemet és az igazság szeretetét hoztam!
A vámos egy hosszú listát vett elő.
– Akkor kérem, töltse ki ezt a vámnyilatkozatot, és igazolja, hogy az igazság szeretete nem haladja meg a 300 eurós értékhatárt.
Robin zavartan pislogott, de szerencsére megérkezett a vendéglátója és garanciát vállalva érte kivezette a terminálból. Odakint a Békételen Magyarok Szövetsége kenyérrel, sóval és ingyen Wifi hozzáféréssel fogadta, aminek Robin nagyon megörült.
– Légy üdvözölve tolvajok fejedelme! – mondta szívélyesen a békételenek vezetője. – Azért hívtuk meg, hogy segíts nekünk legyőzni a gaz inflációt, mely népünket sanyargatja!
Robin meghallgatta a tolmács fordítását, majd komolyan bólogatva kijelentette:
– Megoldható, de nem lesz könnyű mutatvány.
– Tudjuk ezt jó uram – hízelgett neki a békételen magyar. – Ott van mindenben: a kenyérben, a benzinben, az albérleti árakban. De mi tudjuk, hogy te a gazdagoktól elveszel, és a szegényeknek adakozol. Most nekünk is erre van szükségünk!
Robin ráncolta a homlokát.
– Rendben van, kifosztom a bankokat, és szétosztom a zsákmányt a nép között!
A fogadóbizottság tagjai zavartan köhécseltek.
– Nos, ez… nem egészen így működik manapság. A bankokban pénz van, sőt, mi több, érdekeltségek, amelyek nélkül nem létezhetünk. Inkább tanácsra vágyunk.
– Tanácsra? – csodálkozott Robin. – Én csak a nyilazáshoz értek, meg a fosztogatáshoz. A tanács nem az én műfajom.
– Változnak az idők, jó uram, a nyilad mit sem ér egy ilyen fantom ellen.
Robin értetlenül vakarta a fejét.
– Hát jó… Vegyétek elő az árstoppot – mondta végül bizonytalankodva.
A fogadóbizottság feje elmosolyodott.
– Azon már rég túlvagyunk. Hasztalannak bizonyult.
– Akkor nyomjátok le a keresletet! Ha a nép nem veszi, mondjuk, a tojást, esni fog az ára – okoskodott Robin.
– Ez se működött. Viszont arra gondoltunk, hogy az arany, mint fedezet segítene – szólalt meg egy másik békételen, aki eddig hallgatott.
– Én nem vagyok közgazdász, de talán igazad lehet – vonta meg a vállát Robin.
– A kérdés csak az, honnan szerezzünk aranyat?
– Nem értem, mi közöm nekem ehhez? – tárta szét a kezét Robin őszintének ható csodálkozással.
– Hát nem te vagy az jó uram, aki leginkább aranyban utazol?!
Robin kissé meghökkent a kérdésen, majd gyanakodva végignézett a békételen magyarokon.
– Várjunk csak… Ti most azt mondjátok, hogy rám az aranyfedezet biztosítása miatt van szükség?!
– Pontosan! – bólogatott lelkesen a vezető békételen. – A te legendás képességed az arany megszerzésében páratlan!
Robin homloka ráncba szaladt. Végignézett a magyarokon, majd széles mosollyal előrelépett.
– Ó, már értem, mi a gond! – mondta diadalmasan. – Ha az infláció azért probléma, mert mindenki szegény, akkor tegyünk mindenkit gazdaggá!
A fogadóbizottság tagjai meglepetten néztek össze.
– Hogy érted ezt, jó Robin? – kérdezte valaki a csapatból.
– Én úgy csináltam Sherwoodban, hogy a gazdagoktól elvettem az aranyat, és odaadtam a szegényeknek – magyarázta Robin.
– És… mi történt utána? – kérdezte egy bizonytalan hang.
Robin büszkén kihúzta magát.
– Nos, a szegényekből gazdagok lettek, a gazdagokból meg szegények. És mivel a szegénység egyre ritkább lett, megnőtt az értéke. A végén már mindenki azon versengett, ki a legszegényebb. Egyesek még fizettek is azért, hogy másoknál szegényebbnek tűnjenek.
A magyar vezetők döbbenten hallgatták, majd egyszer csak az egyikük arcán felragyogott a felismerés.
– Várjunk csak! – csapott a homlokára. – Ha a szegénység értékes, akkor aki szegény, az valójában gazdag!
A többiek egyszerre kapták fel a fejüket.
– Úgy van! És a magyar emberek többsége szegény! – rikkantotta egy másik.
– Akkor valójában mi vagyunk a leggazdagabb nép a világon! – csattant fel egy harmadik.
A csoportban eufória lett úrrá.
– És az infláció? – kérdezte ekkor valaki cérnavékony hangon.
A vezető békételen diadalmasan széttárta a karját.
– Ha gazdagok vagyunk, az infláció meg sem kottyanhat nekünk!
Kitört az ünneplés. Robin Hood elégedetten nézett körbe, majd halkan sóhajtott:
– Okos nép ez a magyar…
Aztán felpattant a lovára, azaz a hazafelé vivő fapados járatra, és elindult vissza Sherwoodba. Ezt megelőzően fél szemmel még látta, hogy a repülőtéri valutaváltóban egy embert egy zsák lyukas zoknit próbál euróra átváltani, mert ez volt minden vagyona. Biztos lehetett benne, hogy azt nem fogja továbbrágni az infláció.
