Régen – hogy kinek mit jelent ez az igen tág időmeghatározás, az tényleg relatív, hisz lehet ez öt év ugyanúgy, mint ötven: mondjuk legyen annyi, hogy még emlékszünk rá. Szóval régen a húsvétot várta az ember. Elege volt a télből, messze volt már a karácsony, a disznóvágás (ha volt), a farsangi bálok/hacacárék is majd nyomtalanul elmúltak. Kellett már nagyon, hogy lehessen várni valamit. Mivel mozgó ünnep a húsvét, ezért is csak izgalmasabb, mint az állandó.
Aki kíváncsi, de nagyon, nézzen utána, mi minden fért bele hivatalosan a 70 /!/ napig tartó ünnepi időszakba, a különböző vallásokat követők mit mivel magyaráznak, hogyan várják, készülnek, míg eljön az utolsó hét. Ami a kereszténységben virágvasárnappal indul, árulással, áldozattal folytatódik és feltámadással fejeződik be. Nálunk akkor is megtartották a húsvétot, amikor a vallási része háttérbe szorult. Valahogy természetes volt. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ez teher, hogy ez elől menekülni kéne. Nem is tartották annyira fárasztónak, mint ahogy most beállítják. A készülődés öröme elfeledtette a munka nehézségeit, meg sok mindent közösen is csináltak. Nem volt persze rongyrázás, de mindennek megadták a módját. Az asszonyok kitakarítottak /falun kimeszeltek, legalább a ház utcafrontját/, aztán sütöttek kalácsot, megfőzték a sonkát, a jó zsíros levében a tojásokat. A férfiak – kisfiúk apjuk kezébe kapaszkodva, legények bandában – ünneplőbe öltözve, megszabott/megtervezett rend szerint elindultak hétfőn reggel locsolkodni. Volt, ahova a rokoni szálak miatt, néhány családhoz tiszteletből mentek, aztán szeretetből, barátságból, kíváncsiságból, vagy csak azért, mert „hát őt se lehet kihagyni”. Az asszonyok, eladó lányok, kislányok mind más érzéssel várták a locsolókat: ki jön elsőnek, hányan délig, milyen híreket hoznak, ízlik-e az aprósütemény? A kíváncsi öregasszonyok meg lesték, hogy az utcában kihez hányan térnek be, nincs-e közöttük kapatos legény, ki mennyi ideig marad egy helyen? Miért ne tették volna? Lesz miről beszélni jó darab ideig. A fiatal lányok örültek, ha minél több a locsoló (rang volt az is), de persze volt, aki csak azt az egyet várta, akinek a legszebb írott tojást meg a szál jácintot tartogatta. Volt kínálgatás, beszélgetés. A hetekkel előtte gyűjtögetett aprópénz lassan elfogyott. Mindenki tudta, kinek mennyi jár, ki kap mellé tojást is. Késő délután megérkeztek a család férfitagjai is, kicsit pityókásan, de jókedvűen. A kisfiúk sok tojással, csörgött zsebükben a fillér, de zörgött mellette néhány papírpénz is, keresztanyától, nagymamától. A nők illatoztak a sokféle pacsulitól, s bár úgy tettek, mintha panaszkodnának, de azért jólesett a figyelmesség.
Persze mikor volt már ez! Ma már inkább elmennek otthonról : szálloda, apartman, húsvéti welnes, szauna, jacuzzi, kedvezmények . Előre gyártott húsvéti programok vannak a megfizethetőtől a „határ a csillagos égig”: borterasz, gasztronómiai különlegességek, kulináris örömök, cukkinis-avokádós sonkakrém,tormahabos tekercs snidlinges majonézzel. Tojás- és arcfestés, locsolás vödörrel/szódásszifonnal/tűzoltókocsival. A kínálatból szemezgetve találhatunk fürjtojás-keresőt, bárány-és nyúlsimogatást, lovaskocsizást, népszokásokat műviesítve. Meg terepsegwayt, legyen az bármi is. Fő, hogy lehet kapni.
Van aki belföldön, van aki külföldön tölti ezeket a napokat. Aki igazán kúl, az meg a Húsvét-szigeten szelfizik.
És biztos nem kérdezi: „ Szabad-e locsolni?”
