Rendeltem a neten egy Pandóra szelencét, és gondoltam, készítek egy videót a kicsomagolásáról. Kicsit felpörgethetné a nézettséget. A címe az lesz, hogy Pandóra szelencéjének kicsomagolása, és felülről veszem a kis kézi kamerámmal, ahogy a műfaj legjobbjai a YouTube-on. Mert ugye, ki nem kíváncsi arra a sötét titokra, amit egy ilyen dobozka magában rejthet?
Maga a csomag egy átlagos kartondoboz volt, és meglehetősen könnyű. De amikor kibontottam, már tudtam, hogy ez esetben nem a súly a lényeg. Tény, hogy a doboz műanyagból volt, mint minden, ami Kínában készül, és volt rajta egy nyíl is, „Ez a teteje” felirattal. Nehogy valaki fordítva nyissa ki, és az egész tartalma a földre potyogjon. Az oldalán találtam egy gravírozott feliratot is: „Pandora’s boksz, limited edition.”
Lazán megforgattam az asztalon, és jól érthetően azt mondtam a kamerának, hogy:
– Eljött az igazság pillanata, lássuk a medvét!
Mivel ez élőben ment – bocs, hogy erről eddig elfelejtettem beszámolni – megjöttek az első nézői kommentek. Olyanokat írtak, hogy: „Kérlek, ne tedd ezt haver!” meg „Te tényleg csikicsukit játszol egy Pandóra szelencével?” Ezek persze csak felbátorítottak, mert biztatásnak vettem, hogy folytassam, amit elkezdtem.
Lassan felemeltem a doboz fedelét, és láttam, hogy a belsejében egy kis felirat pihen: „Legyen egy szép napod!” Ám ekkor a doboz furcsa, halk zenét kezdett játszani, mintha Slash egy öreg kávédarálón nyomta volna le a Sweet Child O’ Mine szólóját. Az első gondolatom az volt, hogy ez biztosan valami beépített plugin, de ekkor fura dolgok kezdtek történni.
A kanapém hirtelen szivárványos lett, a kaktuszom meg életre kelt a polcon, ráadásul a hűtőm ajtaja kinyílt, és mintha belülről egy hang azt suttogta volna: „Hol a kaviárom?” Mindez távol esik a világvégétől, de azért elég kellemetlen, különösen a kaktusznál, mert a végén le kellett ütnöm egy baseballütővel.
A nézők persze őrjöngtek. Az egyikük ezt írta: „Most már tényleg zárd be, vagy véged van!” De én arra gondoltam, hogy egy ilyen neten vett áruval semmit nem veszíthetek. Közben egy kis füstcsík kanyargott elő a szelencéből, majd kibújt belőle egy apró, kétcentis figura, akiről nagyító nélkül is látszott, hogy nejlonból öntött dzsinn.
– Ki idézett meg? – kiáltott rám sipító hangon. – Tudod te, hogy mennyi munkám van szerte a világban?
Megpróbáltam diplomatikusan válaszolni:
– Bocsánat, én csak egy unboxing videót akartam készíteni…
– Unboxing?! – a kis figura fújt egy dühöset, majd hirtelen eltűnt, és csak egy cetlit hagyott hátra, hogy: „Nem rendeltetésszerű használat, a garancia megszűnt.”
Gyorsan becsuktam a szelencét, és a kamerát magamra irányítva megpróbáltam higgadtan elbúcsúzni a nézőktől, de éreztem, hogy ez az unboxing videóm nem hozta a várt eredményt. Őszintén szólva sokkal többet vártam Pandóra szelencéjétől, még ha az csak egy kínai tucattermék, akkor is. Egy kisebb földrengés, vagy forgószél vígan belefért volna, na de ez a nevetséges dzsinn, aki ráadásul meg is sértődött, hát finoman szólva is csalódást okozott.
A dobozt ezután feltettem a polcra, és ha Pandóra szelencéjével kívánok ismerkedni, inkább belekukkantok a közösségi médiába. Az úgy, ahogy van, egy katasztrófagyűjtemény. Képtelen vagyok csalódni benne.