Mély megdöbbenéssel olvasom, hogy a Vatikánban komoly hiány mutatkozik az ördögűző szakmában. A hír letaglózó, mi több: le nyaktilózó! Olyan ez, mintha Svájcban, a bankok Mekkájában nem lenne elég pénztáros, sőt, rosszabb, mert a svájci bankbetétekkel ellentétben az ördögűzés olyan dolog, amelyben mindenki érintett.
Vegyük sorjában, hol és miben rejtőzhet el az ördög! Legelőször is a részletekben, és itt nem a részletre törlesztett hitelekre gondolok, hanem úgy általában mindenre. Nincs olyan ember, akinek ne lennének ilyen vagy olyan részletei, amelyekben elveszik, vagy amelyekbe belebonyolódhat, és ilyenkor máris ott csüng a nyakán a vörös seggű kanördög. Aztán meg ott van a nyomda és a technika ördöge, meg az a bizonyos falra festett, ami csak úgy fogja magát és megjelenik. De ezek elszigetelt esetek, viszont bárkinek lehet natúrban is ördöge, mégpedig bodzából.
Mindez azt bizonyítja, hogy az ördögűzőkre szükség van a modern, demokratikus társadalmakban, ezért a hiányuk magában hordozza a potenciális válságok keletkezését. A kérdés az, hogy ha ekkora az űző szakemberek iránti igény, miért vannak ennyire kevesen? Biztosra veszem, hogy ezek a specialisták nem keresnek rosszul, mert ahogy más esetben is, a hivatalos tarifán felül gyaníthatóan itt is működik a paraszolvencia – vagy mert ördögről lévén szó, a pataszolvencia. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy sikeres beavatkozás után a megkönnyebbült hozzátartozók ne csúsztatnának kisebb-nagyobb összegeket a rítust végző atya reverendájának hátsó zsebébe. És mindez nem is adóköteles, tekintve, hogy nem Szent Antal perselyén megy keresztül.
Akkor hát mi a baj? Talán az, hogy ördögöt űzni macerás tevékenység. Nem babrálni, hanem birkózni kell vele, adok-kapok alapon. Olyan az egész, mint a bikaviadal, amelyben ugye előfordul, hogy a bika diadalmaskodik (lásd annak a madridi exkluzív étteremnek a menükínálatát, amelyben a rántott bikatöke mérete annyira változó, hogy néha csak két apró mogyorót tesz ki). A mai fiatalság pedig sokkal karrierorientáltabb, mint hogy egy ilyen bizonytalan kimenetelű tevékenységbe ölje magát. Az ifjú papok is inkább a közösségi hálón csüngenek, mintsem hogy a karrierépítésnek ezt a formáját válasszák. Egy szó, mint száz: az előmenetel itt nem olyan egyszerű, mint segédkőmívesből falazóvá lenni, mert minimum felkent katolikus, gnosztikus, ortodox vagy anglikán papi státus kell hozzá.
Ebből a perspektívából már érthető is, miért nem kínálgatják magukat a maszek ördögkergetők olyan tömegesen, mint például a pedikűrösök. A lelkünk megőrzése érdekében így csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk magunkat távol tartani az ördög által látogatott helyektől – nem akarom azt sugalmazni, hogy a világháló is ilyen hely, de akár a huncut kisördög, kikívánkozik belőlem.
Mindenesetre, ahogy a tudomány fejlődik, az is elképzelhető, hogy hamarosan megjelenik a piacon egy ördögűző vitaminkészítmény, amit csak be kell venni egy pohár vízzel. Amíg ez be nem következik, a szappanos, meleg vizes kézmosás is sokat segíthet.
