Éppen a villanykörte gyűjteményemet rakosgattam, amikor kopogás nélkül berontott hozzám a szomszéd, és falfehéren azt mondta, beköltözött hozzá az ördög.
Béla felvilágosult ember volt, nem hitt sem a természetfelettiben, sem a babonában, sem az ördögben. Legalább harminc éve ismertem, és mondhatom, soha nem esett pánikba, pedig két asszony is úgy hagyta ott, hogy vitt magával mindent, akár a forgószél. De Bélát most komoly trauma érhette, mert fogta a legdrágább skót whiskymet, töltött magának egy vizespohárra valót és egy svungra megitta.
– Jó értettem az előbb: beléd költözött az ördög? – fordultam hozzá.
– Nem belém, hozzám! – pontosított. – A spájzba.
Ez biztosan valami tréfa lesz, gondoltam, bár Bélának kevesebb érzéke volt a humorhoz, mint egy hatvanas évekből származó hokedlinek.
– Bent van a spájzban – ismételte meg.
– Nem kevered össze az oroszokkal? – ugrattam, de Béla csak a fejét rázta.
– A krumplis zsákon ül és a tökét vakarja.
Na, ezt már nekem is látnom kellett. Követtem Bélát, aki a lakásának előszobájában partvist ragadott, és mint valami lándzsát tartva maga elé, résnyire kinyitotta a spájzajtót.
– Tessék, győződj meg róla, a saját szemeddel! – suttogta.
Meggyőződtem. Az ördög tényleg ott ült a krumplis zsákon és a tökét vakarta. Nem találtam szavakat.
– Fogalmam sincs, mit tegyek, pedig már a YouTube-on is nézelődtem – mondta Béla.
– A helyzet valóban komoly, de a partvisnyelet én mellőzném – szólaltam meg, mihelyst levegőhöz jutottam. – Várjunk türelemmel, előbb-utóbb biztosan eltakarodik.
– Kötve hiszem – ingatta a fejét Béla. – Ez a spájz ördögi szempontból maga a mennyország. Amióta ilyen rosszul mennek a dolgok, hogy égnek az erdők, meg akadozik az áramellátás, hosszú távra elláttam magam élelmiszerekkel. Több zsák lisztem, babom és lencsém van.
– Sosem hallottam, hogy az ördög szereti a lencsét.
– Szeret az mindent! – legyintett a szomszédom. – Ha arra várok, hogy eltakarodjon, még karácsonykor is itt fog kukorékolni.
– Mit lehet tenni ördögjárás ellen? – tűnődtem. – Imádkozzunk káromkodva, vagy vágjunk a fejéhez egy keresztet?
– Ne röhögtess!
– De a szentelt vizet azért meg lehetne próbálni. Emlékezz a mondásra: irtózik, mint ördög a szentelt víztől!
– És honnét szerezzek szentelt vizet?!
– A templomból, te nagyokos!
– Gondolod, hogy ott árulják?
– Nem hordónyi kell belőle, csak pár csepp! Bemész a templomba, és kimersz valamennyit a szenteltvíz tartóból. Észre sem fogják venni.
– Ha lopod a szentelt vizet, elveszíti a hatását!
– Akkor rendelj a neten!
– Két hét, mire ideér Kínából!
– Az Amazonon rendelj, felárral! Holnapután itt lesz, addig meg kibírod valahogy. A lencsén kívül mi fontos van még odabent?
– A zsírosbödönben tartom a spanglim – hajtotta le a fejét Béla. – Csak meg ne találja ez a briganti!
– A zsír alatt nem szagolhatja ki – vigasztaltam, de magam sem hittem ebben.
– Akkor mi legyen? Hívjunk egy hivatásos ördögűzőt?
– Tudtommal az csak emberekből kergeti ki. A végén még az is kiderülhet, hogy ez egy veszélyeztetett és védett példány.
– Akkor feladom – legyintett Béla. – Megteszem azt, ami ebben a helyzetben az egyetlen megmaradt lehetősége egy valódi, régi vágású úriembernek.
– Kivándorolsz és pincér leszel Ausztriában? Netán beállsz valamelyik NGO-hajóra matróznak? – néztem rá mély részvéttel, ám ő határozottan a fejét rázta.
– Dehogyis! – mondta. – Megyek, hozom a mobilomat, és fölteszem oda, ahová való: a közösségi netre!
