Nyár

2013.06.07.
Írta:
Olvasták: 805

Kecses szárnyak rajzoltak szabályos köröket a tiszta égen. A tüzes legény elkísérte utolsó óráiban szíve hölgyét a táncparkettről. Csak az övé volt a hely és annak varázsa. Lábain bőrcsizma feszült, tartotta és összekocogtatta sarkait, mik szikrázva hevítették fel a levegőt. A puszta aranyban pompázott. Lassan vonultak el az esőfelhők, helyet adva a táncos lábú legénynek, hogy bő ruhájának szelével elkergesse azt, ami nem odavaló. Hamarosan kiszáradtak a gémes kutak, a tanyákba beköszöntött a csend. Káprázatok táncát járta a nyár.

A horizont tengerként hullámzott a sík vidék peremén, délibábként juhász terelte nyáját a dögkút felé. Minden határozott lépés egy repedés az anyaföld bőrén. Kifakított ráncos asszonyt varázsol a tüzes legény.

Leszáll az éj, a tánc lankad. Halkan zeng áldott himnusz és dal a kopár legelők mélyéről. Hűvös szellővel simogatta az asszony arcát, békítő szándékával fakasztotta könnyekre az eget, lemosva a viszontagságok által okozott mélyedéseket a rücskös felületen.

Táncra kérte az anyaföldet.

Könnyed ruhájában átölelte, hogy vezesse, gyengéden cirógatta hűvös kezével, hogy másnap forró táncával újra büntesse.

Ne hagyja ki ezt sem: