Nyár van, nyár

2015.06.29.
Olvasták: 751

balaton_i

A Balaton-parti strand délre majdnem megtelt. A büfék, árusító bodegák, pultok előtt kígyózó sor dacolt a tikkasztó hőséggel. A parton mindenki evett vagy ivott valamit, ügyesebbek mindkettőt egyszerre. Egy rákszínűre pirult német úriember lángos, fröccs, sült hal hármas egységében múlatta az időt. Közben a fagyit nyalogató bikinis szőkeségeket csodálta szakértő szemmel. A fiatalok kezében energiaital, jégkrém. Pocakos középkorúak hidegtől párálló korsóból elégedetten sört iszogattak, türelmesen várva a dupla hamburgerre. A vattacukrosnak nem ment. A főtt kukoricásnak és a palacsintásnak igen. Előrelátók és kisgyerekesek hűtőtáskából. Hazait. Amíg tartott. Ikerlányaival – feltűnést keltve – megérkezett mintaanyuka, zsebkendőnyi helyre lerakva plédet, szatyrot, labdát, karúszót, naptejet. Majd rögtön őszibarackot kezdett hámozni, de a tíz év körüli lányok percet se tétovázva örömujjongással rohantak a vízbe. Anyuka riadt kotlósként szaladt utánuk a lépcsőig, és kiabált. Bárki is nevezte el a gyerekeket, le a kalappal a fantáziája előtt, ugyanis az Anikó-Enikő névre hallgattak. Illetve nem hallgattak, hiába ordított már vöröslő arccal drága szülőjük, hogy:  – Anikó, Enikő!!

Idős házaspár a padon ülve nézte/hallgatta ezt a kavarodást, majd a néni így szólt élete párjához: – Milyen szófogadatlan kislány lehet ez az Anikó! Mióta hívja már az anyja, hogy jöjjön ki a vízből, mert enni kő, a füle botját se mozdítja. – Érthetetlen – dünnyögte  az öreg , és kivette a zacskóból az utolsó szalámis zsömlét.

A nap meg sütött tovább. Hétágra.

Salánki Anikó

A Regénytár 2014-es jubileumi novellapályázatának első helyezettje.

Ne hagyja ki ezt sem: