Mindenki tudja, hogy a Nobel-díjat odaítélő bizottság a nyugodt, bölcs döntéseiről híres. Legalábbis ezt szeretnék elhitetni a világgal. Az igazság azonban az, hogy idén a svéd főváros egyik elegáns tanácstermében olyan feszültség alakult ki, amely inkább emlékeztetett egy lakodalmas bunyóra, mint tudományos eszmecserére. A történet két magyar jelölt körül forgott, akiknek életműve egyaránt kimagasló. A bizottság tagjai egyszerűen képtelenek voltak közülük választani.
Az egyik jelölt, a magyarok körében jól ismert Nímand Péleusz volt. Róla azt kell tudni, hogy fő műve a Ferde illatok című regény, amelyben egy budapesti reterát auráján keresztül vetíti elő a modern társadalom összeomlását. Nímand regényében minden előjel nélkül elfogy a vécépapír, ami beláthatatlan következményeket vált ki a politikai életben.
A másik jelölt, Kravicsek Leonídász, A nagy semmi című enciklopédikus művével a magyar értelmiségi lét szemszögén keresztül láttatja a valóságot. Több ezer oldalas munkája maga a nagy semmi, tehát kellően összetett ahhoz, hogy értelmezhetetlenné váljon.
A Nobel-bizottság szerint egyik jelölt sem mondható tehetségesnek, de eléggé trendiek ahhoz, hogy megérdemeljék a díjat. Nem is tudtak közülük választani, pedig a viking időkben jól bevált ökölharcot is elővették. De a vita csak akkor durvult el, amikor Sven-Göran Knutsson, a bizottság tekintélyes tagja, egy váratlan pillanatban kinyomta a vele ellentétes véleményen lévő Abdul Ahmed Björnsön szemét. A Nobel-díj bizottság arab szárnya ezt követően fatwát hirdetett. Erre Britta-Lisa Svensson, a bizottság másik tagja, aki Kravicsek mellett állt lenyilatkozta a sajtónak, hogy bár a jelek mást mutatnak, köreinkben minden a lehető legnagyobb rendben van, Allah pedig hatalmas. Végső ideje, hogy A nagy semmi elinduljon világhódító útjára, ahogy a döner kebab tette annak idején. Ám ekkor egy kávéscsésze pont fejbe találta, mire valaki előkapott egy szíriai pásztorbotot és megkezdődött az esztétikai alapú eszmecsere.
Amikor a dolgok végképp kicsúsztak az irányítás alól, és a sérültek száma tíz fölé emelkedett, az eddig higgadt Johan-Erik Boström, előkapott egy pénzérmét. „Ha Fej Nímand nyer, ha írás Kravicsek!” – mondta határozottan. A szavait tett követte: az érme felpörgött, és mintha lassított felvételen látnánk, az asztal közepén az élére esett!
Néma csend telepedett a terembe. Az összes bizottsági tag döbbenten bámulta a jelenetet, amely mintha azt sugallta volna: holnap reggel vége lesz a világnak.
Mivel az érme élén maradt, a Nobel-díj szabályzatának titkos záradékához kellett folyamodni. Ebben ugyanis van egy pont, amely szerint „Ha az érme az élén marad, a díjat egy soha nem látott, hallott, tök ismeretlen koreainak kell odaítélni.”
Így történt, hogy 2024-ben az irodalmi Nobel-díjat nem magyar alkotó kapta, hanem egy tök ismeretlen koreai. A svéd sajtó az eseményt találóan így foglalta össze: „Az irodalom, akárcsak az érme, néha az élén táncol.”