Napóleon – filmkritika

2023.12.06.
Olvasták: 203

Behívott az irodájába a főnök, és azt mondta: Te Lajos! Vagy nem is vagy Lajos? Mindegy. Van ez az új film a Ridley Scottól, tudod, a Napóleon. Kéne róla egy kritika. Ne húzd a szádat! Ridley Scott nem egy Tarr Béla, nem fogsz rajta elaludni, mint a Sátántangón! Tudod, Alien meg hasonlók. Na ilyen lesz ez is: csupa akció, izgalom, meg minden.

Tudtam, hogy Ridely Scott nem egy Tarr Béla, mégis húztam a számat, hogy a film kis híján három órás. A főnök erre csak legyintett, és azt mondta: Hidd el Bélám. Vagy Béla sem vagy? Mindegy. Hidd el, ezt észre sem fogod venni! Előtte elmész pisálni, és ki fogod bírni. Holnapra legyen meg a cikk.

Mit tehettem? Elmentem a moziba, megnézni a Napóleont. De előtte felkészültem. Az egy dolog, hogy a magam eszétől is elmentem pisálni, de vettem még két perecet is, meg a hátizsákomba beletettem egy fél literes ásványvizet. Három óra akkor is nagy idő, ha az ember nem a Szaharában mászkál.

Azt rögtön éreztem, hogy a fotel kényelmes, és van hely a lábam kinyújtásra, ami jó jel. Így, amikor a film elején Mária Antóniát lefejezték, elővettem az egyik perecet. A büfében vásároltam, ezért nejloba csomagolva kaptam, és adtak mellé egy szalvétát is. Bölcs gondosodás volt, mert amíg az ember ide megérkezik, mindenféle bacilust fölszedhet a kezére. A szalvétával a perecet veszély nélkül meg lehet fogni, és ha az ember kicsit vigyáz, nem a földre morzsál, hanem a nejloba. Talán azért ragaszkodnak itt még mindig a nejlonhoz, mert a papírzacsi zörög.

Lassan eszegettem, és közben megpróbáltam baráti viszonyba keveredni a filmmel. Kicsivel előttem egy ürge néha köhögött egy csúnya sorozatot, amitől eszembe jutott, hogy még mindig itt van körülöttünk a covid, csak úgy teszünk, mintha nem lenne. Talán az ürge is covidos volt, ki tudja. Mindenesetre jó, hogy három sorral előttem ült, bár így is sajnáltam, hogy nem hoztam magammal maszkot.

Még csak a kibontakozás legelején jártunk, de az egyik perecet már megettem. Eszembe jutott, hogy ha ilyen pazarló módon bánok a készleteimmel, mit fogok csinálni az elkövetkező szűk két és fél órában? Elhatároztam, hogy a másik pereccel már nem leszek ennyire könnyelmű. Ha Austerlitz előtt hozzányúlok, száradjon le a kezem.

Minden esélyem meg is volt a kitartásra, mert nem sós perecet vettem, hanem sajtost, bár gondolkodtam, hogy mégis inkább sóst veszek, mert az nagyobb volt. Mit szívtam volna, ha így teszek! A fél liter vizemet is fölzabálom még Egyiptom előtt, és az még hol van Waterloo-tól!

Azt azért nem ártott volna tudni, hogy időileg mennyire fejlődtünk, de restelltem megnézni a mobilomat. Moziban mobilt buherálni olyan, mintha papírzacskóval zörögnénk.

Pedig az idő nagyon is számított, mert úgy tűnt, Ridely Scott egy kicsit mégis Tarr Béla, már ami a Napóleon vontatottságát illeti.  A filmben gyakorlatilag nem történt semmi olyan, amit ne tudtunk volna az iskolai tanulmányainkból. És mert a szereplők többször is fogyasztottak valamilyen táplálékot, én is megéheztem. Azzal az önmegbecstelenítő érzéssel, mint amikor az ember éjfélkor kioson a konyhába töltött káposztát enni, elővettem hát a másik perecet is. Ez még jócskán Austerlitz előtt történt, de utána az orosz hadjártig legyűrtem minden kísértésemet, hogy a hátizsákom aljához tapadt és ott kiszőrösödött cukorkákat kutassak. Inkább azon gondolkodtam, hogyan fogom megírni ezt a cikket holnapig? Egy árva koncepció nem sok, annyim sem volt. De úgy tűnt, Ridley-nek se, bár ez nem hivatkozási alap. És bármilyen kényelmes is volt a fotel, egy idő után zsibbadni kezdett tőle a hátam, aztán meg bizseregni a lábam. Te jó isten! Csak nem kapok mélyvénás trombózist?! Még csak az hiányozna!

A film fennmaradó részében úgy vártam Waterloot, mint kisgyerek a Mikulást, és amikor a csata végre lezajlott, kis híján örömrivalgásban törtem ki: Szent Ilonáig most már fél lábon, azaz fél fenéken is ki fogom bírni.

Így is lett. Kissé elgémberedve, de boldogan hagytam el a termet, mert ha nehezen is, de túléltem a Napóleont, és most íme: a cikk is megvan! Ez minden, amit erről a témáról el tudok mondani, főnök. Remélem, meg van vele elégedve.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.