Amikor világszerte divatba jöttek a háborúk, a szakácsok is ráeszméltek, hogy nem maradhatnak ki ebből a buliból. Eleinte csak verbálisan támadták egymást, olyan elcsépelt szólamokkal, mint: „Bélavári már megint elsózta a lebbencslevest” vagy: „a tehénpata városias módra most egy kicsit rágósra sikeredett”, aztán ráléptek a konkrét tettek mezejére.
Az első komolyabb incidens a Mordályos Lecsó nevű kifőzdében történt, ahol Bögrényi Emil főszakács egy kisebb kuktasereggel váratlanul bevonult a szomszédos Páva és Pacal nevű étterem kamrájába, mert a Nagy Átalakítás előtt az a terület az ő konyhájához tartozott. A hivatalos indoklás szerint persze csak majorannát ment volna kölcsönkérni, ám ezt senki nem hitte el.
A gasztronómiai világ fölhördült. A Rántott Hold tulajdonosa nyilatkozatban ítélte el a majoranna incidenst, majd sürgősen megemelte a rántott sajt árát, mert ilyen bizonytalan időkben mindenki köteles óvintézkedéseket tenni. A Krumplihéj Akadémia elemzői térképeket mutogattak, amelyeken nyilakkal jelölték, honnan hová vonulhatnak a gépesített konyhai segédek, és komoly arccal kimondták, hogy a helyzet rendkívül ingatag, különösen a nokedliövezetben.
Ekkor lépett színre a Mangalicazsír, amely régóta neheztelt a Mordályos Lecsóra, mert annak séfje egyszer egy nemzetközi szakácsversenyen rágós otrombaságnak nevezte a csülökpörköltjét, holott a Mangalicazsír szerint az jogilag is megállt a saját lábán. A Mangalicazsír ezért bejelentette, hogy szankciókat vezet be, vagyis nem küld több tejfölt a Mordályos Lecsónak, viszont a Páva és Pacalnak átad tizenkét láda malájföldi borsot, négy raklap védelmi zsemlemorzsát és egy korszerű, messzire köpő habverőt.
A helyzet ettől nemhogy javult volna, hanem gasztronómiailag tovább fokozódott. Bögrényi Emil a kamrából kikiáltotta a Független Majorannaövezetet, majd népszavazást tartott, amelyen a jelen lévő három kézilány, két filippínó ételhordó és egy takarítónő elsöprő többséggel kimondta, hogy mindig is a Mordályos Lecsóhoz szeretett volna tartozni. A nemzetközi szakácsközösség ezt nem ismerte el, kivéve a Kopasz Heringet, amelynek tulajdonosa régebben Bögrényi Emillel együtt járt egy üstkovács-tanfolyamra.
Közben a világ egyszerű vendégei joviális érdeklődéssel figyelték az eseményeket. De aztán kiderült, hogy a Nagy Fazékcsata nem marad meg a konyhát hátsó fertályában. A kenyér megdrágult, a vaj elbújt, az őrölt paprika stratégiai nyersanyaggá vált. A tojásról pedig olyan árfolyamgrafikonokat közöltek a lapok, mint régebben az aranyról.
A szakácsok természetesen békét akartak, de csak olyat, amelyben a másik fél feltétel nélkül elismeri, hogy neki nincs igaza. Ennek érdekében több békekonferenciát is tartottak. Az elsőt a Kanalas Meteor különtermében rendezték, ahol az asztal közepére egy hatalmas, fehér abroszt terítettek, hogy szimbolizálja a békét. A konferencia végén az abroszon mustár, pörköltszaft, diplomáciai kávéfolt és egy gyanús eredetű tárkonyos csík jelezte, hogy a tárgyalások konstruktív légkörben zajlottak.
A sajtó eközben csodálatosan működött. A Független Fakanál szerint Bögrényi Emil egy veszélyes kondérzsarnok, aki bármelyik pillanatban rázúdíthatja a világra a túlfűszerezett szaftot. A Hazai Habverő ezzel szemben azt írta, hogy a Mordályos Lecsó csak megvédi a petrezselyem érdekeit, amelyeket a Páva és Pacalban évek óta mellékesnek tartanak.
Mindeközben a Mangalicazsír új teflonlábosokat állított hadrendbe, a Mordályos Lecsó megduplázta a fazekai kapacitását, a Páva és Pacal pedig modern palacsintasütőket kezdett felhalmozni. A Kék Galuska Szövetség rendkívüli ülést hívott össze, és hosszú vita után kimondta, hogy a támadó jellegű merőkanalakat szigorúan elítéli, kivéve, ha azokat megfelelő módon alkalmazzák.
Mivel a háborúhoz már mindenki értett, az addig visszahúzódó cukrászok is állást foglaltak. A Habcsók és Végzet például bejelentette, hogy a semlegesség mellett áll, ezért mindkét félnek szállít krémest, de a tetejére nem szór porcukrot. A Tortaszelet Minisztérium szakértői szerint a konfliktus alapja nem a majoranna volt, hanem a régóta húzódó bejglikérdés, amelyet a világ hajlamos volt elbagatellizálni, míg végül a mák geopolitikai tényezővé nem vált.
A lakosság eközben alkalmazkodott. A villamoson már nem arról beszéltek az emberek, hogy késik-e a 49-es, hanem arról, vajon a következő télen lesz-e rántás. A piacokon csendes pánik alakult ki: mindenki vett három zsák lisztet, a nagymamák újra elővették a régi recepteket, amelyekben a hozzávalók között fontos szerepet kapott a lelemény.
A Nagy Fazékcsata végül akkor érte el tetőpontját, amikor Bögrényi Emil ünnepélyesen felavatta az új, hipermodern Tésztaszűrő Pajzsot, amely képes volt megsemmisíteni minden ellenséges gombócot még azelőtt, hogy az elérte az utazó magasságát. Válaszul a Páva és Pacal bemutatta saját elrettentő fegyverét, a Többcélú Kovászt, amely békeidőben kenyeret kelesztett, háborúban pedig fokozta a morált. A világ lélegzet-visszafojtva figyelt, mert mindenki tudta, hogy ha egyszer elszabadul a gyúródeszka, akkor senki sem lesz képes fegyelmezett kézzel lehet kalácsot formálni.
A szakácsok mindeközben egyre rosszabbul főztek. Ez volt a legijesztőbb. Mert amíg az ember nevetve fenyegeti a szomszédot egy nokedliszaggatóval, addig van remény, de amikor tiszta kötényben áll ki a sajtó elé ahelyett, hogy összeütne egy rántottát pirított hagymával, szalonna kockával, nos, akkor már csak a tűzhelyekben lehet bízni, hogy egyszer elfogy alattuk a gáz.
