Esősorban ordítsunk, aztán üvöltsünk, és ha eztán marad még erőnk, káromkodhatunk is, mert az a legújabb kimutatások szerint fájdalomcsillapító hatású. Mindebből nagy valósszínűséggel kitalálták, hogy a forró kávét magunkra önteni egyáltalán nem vicces. Megbízható statisztikai adatok szerint életében legalább egyszer mindenki magára zúdítja a forró feketét, ami beláthatatlan következményekkel jár.
Hogy mikor fenyeget bennünket ez a veszély? Hát bármikor, sőt még annál is bármikorabb, gyakorlatilag mindig. A forró kávé lesben áll és arra vár, hogy lankadjon a figyelmünk, és máris aljas módon az ölünkben terem. Teljesen mindegy, hogy szeretjük-e a kávét vagy nem, ez egy fenevad, éspedig fenevadabb mint a fekete mamba. Egyes híresztelések szerint ő – mármint a fekete mamba – is a fekete kávé után kapta a nevét, mert alattomosság tekintetében jócskán volt tőle mit tanulnia.
Mit tegyünk, ha megtörtént a baj, ami jelen esetben nem más, mint az ölünkbe zuttyantott, sistergős fekete leves? Az eljárás ez esetben rém egyszerű: ki kell szívni a harapás, pontosabban a leforrázás helyét. Egyszerű műveletnek tűnik, ám abban a kényes szituációban ez korántsem problémamentes: részint csak nagyon kevés ember képes erre a mutatványra, részint a fájdalom miatt a többség elveszti az eszét és ahelyett hogy kiszívná, leharapja, tetézve ezzel a bajt. A népi gyógyászat éppen ezért azt tartja, inkább hagyjuk a kávét úgy, ahogy van: a leforrázott bőr ha nehezen is, de kinő, ám amint görcsös igyekezetünkben leharapunk az soha.
Legjobb természetesen megelőzni a bajt, mégpedig úgy, hogy a kávét nem abajgatjuk és baszogatjuk, mert azt nem viseli el, hanem hagyjuk tisztességesen kihűlni, minekutána védőruhában, korbáccsal a kezünkben közeledünk hozzá. Nem árt, ha ezt a mozdulatsort oldalvást végezzük, hogy az első gyanús jelre hatalmasat szökkenve kikerülhessünk a kávé hatásköréből és legyen időnk rácsapni az ajtót.
De ha mindez nem vezet eredményre, vagy mert túl mohók vagyunk, és magunkra ráncigáltuk az ártatlant, büszkén, emelt fővel viseljük a következményeit, mert mi tagadás, a kávéforrázta égésnyomok egyes kultúrákban éppen olyan sikkesnek számítanak, mint magasan civilizált körökben az agyontetoválás. Bizton állítható, hogy közeleg már az idő, amikor nem lesz olyan ember, aki ne húzná magára a bugyborékoló kávés ibiriket, hogy modern, szép, okos és kívánatos hatást keltsen a társai előtt. Csak győzzük kivárni türelemmel.
