Mit érezhet egy lobogó?

2023.02.07.
Olvasták: 238

Régóta itt ül a társaságomban az a sejtés, hogy a lobogó is érző lélek. Van ugye, a nóta, hogy „akkor lennék boldog, ha kifeszítenének és nem lennék játéka mindenféle szélnek.” Ezt többé-kevésbé mindannyian ismerjük, akik az átkosban nőttünk fel. Hallgattuk az éneket, és borzongtunk, hogy uramatyám, micsoda kép ez! Eszünkbe sem jutott fölemelni a mutatóujjunkat, hogy bocsánat, de ez felerészt baromság, felerészt hatásvadászat. Mert minő boldogság származhat abból, ha valakit vagy valamit kifeszítenek?! Hogy lehet ilyet egyáltalán leírni?! Gondoljuk csak el: a zászló lételeme a lobogás, ezért is szólítják úgy a lánykori nevén hogy Lobogó. Szüntelenül lobognia kell, és nem holmi sekélyes ablakhuzatban, hanem a friss, erős szélben, mert ez teszi őt kívánatossá. Hasonló ez ahhoz a törekvéshez, ahogy az eladó lány lobog, vagy ha úgy jobban tetszik, pörög, forog, vagyis kelleti magát. Ha nem ezt teszi, akkor petrezselymet árul, és pártában marad. A statikusan ücsörgő lány nem kell senkinek, mert a szépség egyfajta dinamizmus. Kell hozzá a mozgás, az élet.

A lobogó vonatkozásában mindez a lehető legmesszebb menőkig érvényesül. A zászló kifeszítése olyan, mint Han Solo lefagyasztása a Star Warsban. Ez teljesen egál a kifeszítéssel, mert mind a kettő tetszhalál. A mozgásképtelenné tett lobogót a birtokosa oda állítja, ahová akarja, sőt, akár reggelizhet meg kártyázhat is rajta. A lobogó kifeszítve csak egy felület, amire politikai jelszavakat lehet pingálni. Olyanokat, mint „hasta la siempre victoria!” vagy „viva el commandante Che Guevara!”

Azokban az időkben, amikor a kifeszített lobogó képzetétől borzongtunk, fogalmunk sem volt a szabadságról, csupán derengett, hogy ha megszabadulunk az egypárt rendszertől, akkor minden jó lesz, és ami nekünk jó, az egyenlő a szabadsággal. A zászlót nem kérdeztük meg, pedig erről neki is biztosan lettek volna észrevételei. Például jelezte volna, hogy szüksége van a légmozgásra. Ettől kel életre, és fejezi ki önmagát. Mondhatni, táncot jár, ami épp úgy lehet verbunkos, mint induló, mert a természete katonás. Ha pedig beszélni tudna, olyanokat mondana, hogy: „fel, fel vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára!”, de azt, hogy kérem, engem tessenek kifeszíteni, mert akkor leszek boldog, aligha.

A szóban forgó nóta tévedése ebben rejlik: a szél nem uralja a zászlót, hanem a szövetségese. Együtt mozognak, és külön-külön szinte láthatatlanok. Hogy miért mondom el mindezt éppen most, amikor az egypártrendszer már csak halovány emlék, a szabadság meg olyan, hogy sem a divatban, sem a viselkedésben sem egyéb módon nem szab gátat a kibontakozásunknak? Talán azért, mert közeleg március, a sarkon túl már szinte hallani a zúgását, vagy ha ez még csak a GLS futár furgonja, akkor mindjárt itt a Valentin nap. Ünnepe válogatja.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: