A hétköznapok rabigája alá temetett kétkezi embernek mindez idáig biztos utat jelenthetett a világhírnév felé a Darwin-díj potenciális elnyerése, amelyhez nem kellett mást cselekednie, mint saját idiótaságának köszönve kiveszni az árnyékvilágból. Sokunknak ez volt az egyetlen lehetősége ahhoz, hogy eljusson a sikerélmény misztikus csúcsáig, még ha ebben nem is volt semmi köszönet. A Darwin-díj száz százalékig saját akaratunkból történő megvalósítása olyan biztos pont volt az életünkben, amely után Arkhimédész is csak sóhajtozott.
Úgy tűnik, ennek az édeni állapotnak egyre inkább vége szakad, mert az önmaguk kipusztítására esküdöttek tábora egyre gyarapszik, ráadásul az önhalálnak olyan rafinált módjait állítva csatasorba, amelyet felülmúlni nem elég a hétköznapi fantázia. Egy kentucky-i lelkész, bizonyos Jamie Coots például úgy vállalt sorsközösséget a totálisan kipusztult dinoszauruszokkal, hogy szentül hitte, a Biblia meg fogja védeni a kígyómarástól. Tézisének gyakorlati bizonyítására több tucat mérges kígyót tartott a lakásában, de a másféle közeghez szokott állatok úgy látszik, nem riadtak meg a szent szöveggyűjteménytől, mert annak rendje és módja szerint halálra csipkedték lelkészünket.
Túlmenve azon, hogy ez a hír óhatatlanul is az emberi hülyeség végtelenségét taglaló filozofálgatásra csábít, érdemes eltűnődni azon, mi minden ellen véd meg a Biblia. Nekem is van egy otthon, de azt arra az esetre tartogatom, ha éjjel, mondjuk egy kiadós adag töltött káposzta elfogyasztása után meglátogatna az ördög. Ez esetben fognám a szent könyvet és addig gyepálnám vele a füstös képű betolakodó pofáját, amíg ki nem kotródna a szellentésmentes, friss éjszakába. Nekem ugyanis az a rögeszmém, hogy a Biblia csak erre a fajta hadviselésre, a démonok világából átmerészkedő szörnyek megfutamítására alkalmas. Hallottam már olyat is, hogy valakit a háborúban a zubbonyába dugott Biblia mentett meg egy halálos lövéstől, mert elakadt benne a golyó. Ez akár meg is történhetett, bár gyaníthatóan csak egy urbánus mítoszról van szó, de az hétszentség, hogy egy Biblia nem menti meg az életünket, ha a sínen állva várjuk a felénk 120-szal száguldó gyorsvonatot.
Sokáig lehetne folytatni, miképpen és mire használható még a Szentírás, ha konkrét, gyakorlati célokat veszünk alapul, de azt kötve hiszem, hogy a kígyóméreg ellen többet használna egy pohár csapvíznél. De nagy mennyiségben talán mégis lenne valami kimutatható haszna: ha a delikvens úgy körbevenné magát Bibliákkal, hogy a kényók nem lennének képesek megközelíteni, nem a csípésüktől, hanem az oxigénhiánytól pusztulna el. Ez sem egy eldobandó Darwin-díjas ötlet.
