Egy a Duna partján a sekély vízben horgonyzó kivénhedt teknőben működő „Félpipa” nevű ivó előtt álló padok körül az a fajta csend terpeszkedett, amiről minden magyar ember tudja, hogy nem a nyugalom jele, hanem egy közelgő viharé. A matrózok most kivételesen nem ütötték egymást, ami már önmagában is gyanús volt, hanem egy gyűrött újság köré csoportosulva vitatkoztak.
– Azt írja itt – szótagolta az egyik, aki tudott olvasni és ezért mindenki számára gyanús alaknak számított –, hogy egy mesterséges intelligencia nevű izé ismét legyőzte a sakkvilágbajnokot.
– Miben, főzésben? – kérdezte röhögve egy szabadnapos matróz.
– Nem kérem szépen. Sakkban és ügyfélszolgálatban.
– Az utóbbi nem nagy teljesítmény – szólt közbe egy másik matróz. – Engem egyszer egy automatás telefon bosszantott fel annyira, hogy még a halasbicska is kinyílt a zsebemben.
Ekkor lépett be a műintézménybe Hullám Bendegúz, akinek a tekintetében az a komoly nyugalom tükröződött, amit csak az tud magára erőltetni, aki nem érti pontosan, mi történik körülötte, de nem akar lemaradni róla.
– Mi ez a nagy tudományos tanácskozás? – kérdezte.
– Képzeld, itt azt írják, hogy a gépek okosabbak lettek nálunk – felelte a félszemű Géza, aki az egyik szemét egy varjúval vívott közelharcban veszítette el, mikor összevesztek egy szelet száraz kenyéren a kanális partján.
Bendegúz elgondolkodott.
– Ez már egyszer megtörtént kérem – mondta végül –, amikor megjelent az első számológépes kvarcóra.
– Azt mondják, ezek a gépek már beszélgetni is tudnak – fűzte hozzá Géza. – Sőt, tanácsokat is adnak.
– Akkor mindennek vége – sóhajtott Bendegúz. – Ha ezek tanácsokat adnak, akkor nemsokára kölcsöni is fognak kérni.
A társaság időközben átvonult az ivóba, amely kívülről kopott volt, belülről pedig még kopottabb, ami ritka bravúrnak számít még kikötői berkekben is. A pult mögött álló kocsmáros most különösen idegesnek látszott, pedig sohasem volt nyugodt, mert a sarokban egy újonnan beszerzett szerkezet villogott.
– Az meg mi a vihar ott? – kérdezte Bendegúz.
– Okospincér – felelte a kocsmáros komoran. – Azt mondja a tulaj, hogy ez a jövő.
– És mit tud? – kérdezte Géza.
– Elemzi a rendelést, – mondta keserves arccal a kocsmáros. – aztán javasol valami mást.
– Aztán hoz is valamit?
– Nem, de azt nagyon meggyőzően nem hoz.
Bendegúz odalépett a szerkezethez, amely azonnal felvillogott, mintha felismerte volna a vizek betyárját.
– Mit parancsol? –kérdezte egy száraz és gyanúsan kedves hang.
– Adj egy pofa sört – mondta Bendegúz.
– Önnek a profilja alapján inkább egy könnyű, frissítő ital ajánlott – válaszolta a gép. – Figyelembe véve a kikötő poros levegőjét és a jelenlegi hangulatát, javaslok egy citromos vizet.
Bendegúz hosszan, merően és némileg gyilkos tekintettel nézte a csillogó masinát.
– Az én profilom – mondta lassan – most egy pofa sörből áll.
– Frissítem az adatokat – felelte a masina.
– Ne frissíts az anyád köcsögit, tölts! – kiabált rá a kocsmáros.
A gép egy pillanatig hallgatott, néha csörrent egyet valami a belsejében, majd megszólalt:
– A rendszer jelenleg optimalizálja az adatbázist.
Ez a mondat olyan csendet eredményezett, amely már a vihar közvetlen előszelének tűnt.
Félszemű Géza kissé vöröslő fejjel végül megszólalt:
– Ez akkor azt jelenti, hogy nem kapunk semmit, csak közben okosabbak leszünk?
– Pontosan – bólintott a kocsmáros. – Tegnap három órán át optimalizált egy nagyfröccsöt.
– És mi lett a vége?
– Rájött, hogy szomjas a kedves vendég.
Bendegúz leült, és mélyen elgondolkodott.
– Uraim – mondta végül –, ha egy gép már gondolkodik helyettünk, beszél helyettünk, és még inni sem hagy bennünket, akkor az emberiség roppant súlyos, mondhatni katasztrofális helyzetbe került.
– Most akkor mi a francokat tegyünk? – kérdezte Géza, majd felállt, felhúzta a folyamatosan a térdéig csúszó nadrágját a hóna aljáig és megkötötte egy a zsebéből elővarázsolt bálamadzaggal és olyan ünnepélyesen nézett körbe, mintha legalábbis a megrendelt korsó sör érkezését látná. – Verjük meg a masinát, de rendesen – mondta határozottan. – Hadd lássa a gép, kikkel áll szemben.
A sarokban az okospincér halkan felzúgott, mintha egy láthatatlan noteszba jegyzetelné, amit hall.
– Figyelem – mondta. – Új viselkedési minta észlelve: agresszivitás.
– Na végre – sóhajtott Géza. – Megértette kérem, hogy mi ebben verhetetlenek vagyunk.
Bendegúz hitt a fejlődésben, ezért lebeszélte a társait a hasztalan tettlegességről, rendelt még egy korsó sört, amit ezúttal már négy különböző módon nem kapott meg, ellenben mindegyik mód rendkívül korszerű volt.
