Egy angliai kisgyerek kb. 15 perc alatt 610 000 forintnak megfelelő számlát kalapált össze egy ingyenes online játékkal. Az volt a baj, hogy bár a game elvileg nullköltséges volt, csak akkor lehetett benne magasabb szintre emelkedni, ha az user beleinvesztált valamilyen összeget.
Mint a valódi életben. Elvileg mi is térítésmentesen élünk – tudomásom szerint még senkinek sem jutott eszébe életadót szedni az újszülöttektől –, de ha vinni akarjuk valamire, muszáj tolnunk a lóvét. Igaz, hogy meztelenül is járhatnánk és gyökerek rágcsálásával is fenn tudnánk magunkat tartani, ezt az úgymond belépő szintet mégis csak az idióták tartják magukra nézvést elfogadhatónak. Az emberek többsége már erre a két tételre is gigászi összegeket képes rákölteni, és akkor még nem is beszéltünk a lakhatásról meg a közlekedésről. Lakás gyanánt ugyebár egy nedves barlang is pompásan megtenné, vagyis megtette abban az érában, amikor még csak a kardfogú tigris elől kellett menekülnünk. De ma már sokkal rafináltabb vadászok lesnek ránk, ezért rengeteget kellett csiszolnunk a rejtőzködési (lakás) és menekülési (gépkocsi) technikánkon.
Ha mindent precízen lajstromba veszünk, akkor kiderül, hogy egy átlagos magyar ember, aki nem jár meztelenül, nem lakik barlangban és nem zabál gyökereket, úgy hetvenéves kora tájban már 100 milliós összeget tudhat maga mögött. Abszolút értelemben véve ennyivel terheli meg a büdzsét meg a privát kasszáját mindazzal, amit nagyvonalúan és fellengősen életnek szokás nevezni. Ebben természetesen az iskoláztatási és az egészségügyi költségei is benne vannak, de a fő tétel az, amit saját két kezével kénytelen összekaparni azért, hogy a nulla szintről elrugaszkodhasson.
Annak eldöntése, hogy ez mennyire abszurd és mennyire száraz realitás, nem énrám tartozik, de ebből a perspektívából az a kis kölök, aki az apja kreditkártyájával azt az irdatlan adósságot összevakarta, lényegében nem csinált semmi különöset. Köztudott, hogy a digitális világban minden sokkal gyorsabban megy vége, mint idekint, ahol néha még a szél is fúj. Aki elég bátor, akár a saját bőrén is kipróbálhatja, mennyire igaz ez, és mennyire nem: fogja a kártyáját, és vágjon bele valamilyen ingyenes gémbe. Ha van elég lóvéja, már néhány óra múlva is úgy fogja érezni magát, mint aki hetven évet öregedett.