Az irodalom evolúcióját kutató tudomány, az irontropológia szenzációs áttörésként tartja nyilván azt a bejelentést, amely szerint nyenyec tudósoknak sikerült megtalálniuk azt a hiányzó láncszemet, amely a magasabb szintű írásbeliséget a dilettantizmustól elválasztja.
Mint köztudott, a dilettánsok ma is közöttünk élnek, de hiába jöttek létre hangzatos elméletek, mindez idáig nem sikerült rábukkanni olyan maradványokra, amelyek egyértelműen bizonyítanák az irodalom és a műkedvelők egy tőről fakadását. De az idei könyvhéten végre bekövetkezett a régóta várt fordulat: a fent említett nyenyec kutatócsoport a Vörösmarty téren próbaásatásokat végzett, és néhány könyves stand alsóbb rétegeiben meg is találta a régóta keresett fosszíliákat.
A spaklival kiásott ős-dilettáns maradványokat a kutatók C-14-es izotóp vizsgálatnak vetették alá, amelynek során bebizonyosodott, hogy az idő lepedéke által konzervált műkedvelő korát meghazudtolóan jó állapotban van. Az író pózban rögzült figura mellett kéziratokat is találtak, amiből arra következtettek, hogy az ős-dilettáns fejlett önmegvalósítási képességgel rendelkezett. A lelet gazdagsága arra is rávilágított, hogy az ős-dilettáns imádott írni, amivel meglepő hasonlóságot mutat a mai dilettánsokkal. A kutatók mindennek nyomán beigazolódni látták azt a hipotézist, amely szerint a dilettantizmus mértéke egyenesen aránylik az írás szeretetéhez.
A kiásott maradványokat az ős-dilettáns teljes életművével együtt most még elemzik, de úgy hírlik, már több kiadó is jelezte, hogy szívesen gondozná a várhatóan nagy olvasói érdeklődést csiholó műveket. Mindaddig, amíg ez be nem következik, be kell érnünk a mai dilettánsok tanulmányozásával és szeretetével, ami valljuk be, egyáltalán nem esik nehezünkre, hiszen itt vannak a közelünkben. Csak a dedikálásra várók hosszú sorát kell követnünk.
