Van olyan pillanat, amikor egy ország kulturális immunrendszere halkan köhint egyet, majd udvariasan elnézést kér, és kimegy a szobából. Ilyen esemény lehetett az is, amikor a Magyar Érdemrend lovagkeresztje eljutott odáig, hogy az ezoterikus, asztrológiai és szakrális-sorsfordulatos munkásság elismerésének fényes állami kellékévé váljon.
A Szkeptikus Társaság 2026. április 22-én, a Föld napján hirdette ki az idei Laposföld-díj „nyertesét”. Szerintük a díj Wieber Orsolyát illeti meg, de nem őt egyedül., hanem azt a teljes döntési láncolatot, amely őt a Magyar Érdemrend lovagkeresztje jelöléstől a köztársasági elnök által celebrált díjátadásig elvezette. A társaság szerint ezzel az állam az ezoterikus és áltudományos gondolkodást emelte példaképpé. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy egy korábbi HVG-cikk szerint Wieber Orsolya a rangos elismerést többek között a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált művei elismeréseként kapta.
És itt álljunk meg egy pillanatra, mert ez nem egyszerűen hír, hanem performansz. Egy olyan országban, ahol a természettudományos oktatás évtizedek óta próbálja elmagyarázni, hogy a Mars nem azért vörös színű, mert rossz energiákat sugároz, most ünnepélyesen felülbírálta önmagát, és azt mondta: „De mi van, ha mégis.”
A díjazó intézményi láncolat teljesítménye kétségtelenül figyelemre méltó. Nem akárki képes arra, hogy a 21. században, az internet, a részecskefizika, az orvostudomány és a mesterséges intelligencia korában végignézzen egy nemzet szellemi teljesítményén, majd azt mondja: „Nekünk most az kell, aki a csillagokból kiolvassa a haza érdekeit.”
Képzeljük el a folyamatot. Valahol bizonyára előkerült egy mappa, rajta: „Állami kitüntetés – szakmai indoklás”. Benne pedig nem publikációs lista, nem kutatási eredmény, nem társadalmi hatásvizsgálat, hanem valami olyasmi, hogy „szakrális jelképek”, „magyarság küldetése”, „csillagképek állása”, esetleg egy mellékelt Merkúr-retrográd igazolás. A döntéshozók pedig, akik nyilván nem szeretik elsietni az ilyen súlyos ügyeket, alaposan megfontolják: vajon a Bika havában vagy inkább a Halak aszcendens idején lenne illő aláírni a díj odaítéléséről szóló határozatot?
Az állami kitüntetés eddig is sok mindent kibírt. Kapott már ilyet, aki megérdemelte, és olyan is, akinél a közvélemény úgy felszisszent, mintha bokán rúgták volna. De most mintha új fejezet nyílt volna. Mostantól talán a kitüntetési bizottság mellett érdemes lenne felállítani egy Auraügyi Albizottságot is, amelynek feladata megvizsgálni, hogy a jelölt rezgései összhangban vannak-e az Alaptörvény preambulumával, továbbá hogy a Szaturnusz hátráló mozgása nem sérti-e a protokollt.
A legszebb az egészben, hogy a Laposföld-díjat nem csak az ezoterikus szerző, hanem a díjazó apparátus is megkapta. Szerintem ez mélyen igazságos. Hiszen az asztrológus azt csinálja, amit a dolga: csillagokból, jelképekből, tradíciókból és a nagybetűs Létezésből épít magának univerzumot. A valódi attrakció az, amikor ehhez az univerzumhoz az állam odaviszi a pecsétet, a szalagot és a politikai komolyságot.
Ilyenkor már nem az a kérdés, hogy ki hisz a csillagokban, hanem az, hogy az állam miért érzi szükségét annak, hogy hivatalos pecsétet nyomjon a horoszkóp aljára. Mert a csillagjóslás magánügy. A lovagkereszt viszont közpénzből finanszírozott ünnepélyes vállveregetés. És ez azért már nem aszcendens kérdése, hanem józan észé.
