Levél Schrödinger macskájától

2019.06.04.
Olvasták: 994

Tisztelt Szerkesztőség!

Nem is tudják elképzelni, mennyire megkönnyebbülve érzem magam, hogy végre elhagyhattam azt az átkozott dobozt, amibe a gazdám belekényszerített. Higgyék el nekem, nem könnyű évtizedeken keresztül bezárva lenni egy Geiger-Müller számlálóval, meg egy darab radioaktív anyaggal, a ciánnal töltött üvegcséről nem is beszélve, amelyre bármelyik pillanatban lesújthat Damoklész kalapácsa. Milyen élet az ilyen, kérdem én. És ha már kérdem, akkor meg is válaszolom: semmilyen.

Az ember macskájának vannak bizonyos szükségletei, társasági életre vágyik, meg kínai luxuscikkekre, ahogy minden normális ember. A bagzási időszakról nem is beszélve, mert ha tegyük fel, kanmacska vagyok, egyszer csak kiütközik rajtam a kényszer, és akkor meg kell hágnom a Geiger-Müller számlálót (abba bele se merek gondolni, hogy mi van akkor, ha nőstény vagyok).  Egész létem a nem létezés peremén táncolt, mert bármikor jöhetett volna egy őrült tudós, aki belenéz a dobozomba. Mint köztudott, ez számomra a véget hozta volna el, mert a gazdám kimutatta, hogy a létezés bizonyítéka egyértelműen a vizsgálat. Akit nem vizsgálnak meg, vagy világítanak át, az láthatatlan, akár a fogasra akasztott lódenkabát. Márpedig ki foglalkozik ezzel, ha nem messze onnét divatos női szoknyákat is lehet nézegetni? A lódenkabát magánya az én magányom is – volt. Egészen mostanáig.

Örömmel olvasom a hírt – mert mi macskák is előnyben részesítjük a tájékozottságot –, hogy a tudósvilág, a Nature című szaklapban megjelent cikk szerint végre megoldást talált a faramucinak is nevezhető helyzetemre. Igazából nem is értem a dolog lényegét, de ez nem is fontos, elvégre az emberek sem értik a mobiltelefont, mégis használják, szóval az örvendetes ebben a fölfedezésben az, hogy a fotonok kvantumugrását bizonyos sugárlöketekkel vissza tudták fordítani, ami ugyanaz, mintha a kalapács által összetört epruvettát egy mindenható akarat hézagmentesen összerakta volna.

Szinte látom a szerkesztő urakat, amint értetlenkedve merednek erre a szövegre, mert halovány sejtelmük sincs, mit akarok ezzel mondani, de ne aggódjanak: közel a segítség. Ha azt mondom, feltámadás, már érthetőbb vagyok? Mert erről van szó, nem másról: az a bizonyos kvantumugrás kétségbevonhatatlanul egy határozott lépés a halálba, ahonnét mindez idáig nem volt eltávozás. De ami az elektronoknak sikerült, mármint, hogy visszatérjenek oda, ahol eredetileg sosem voltak, miért ne cselekedhetnénk ez meg mi macskák is? Főként úgy, hogy kilenc életünk van.

Röviden ennyit szerettem volna mondani, most pedig, miután kiszabadultam abból az összehugyozott, macskaszőrös dobozból, elmegyek csajozni egy kiadósat. Az epruvettát, a számlálót, az atomot és a kalapácsot a szerkesztőség gondjaira bízom. Hátha jók lesznek még valamire.

Kiváló tisztelettel: Schrödinger macskája

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: