Megesik, hogy a tőről metszett egyszerűség vezet rá bennünket az élet fölfoghatatlan csodájára. Mivel ez némi magyarázatra szorul, kénytelen vagyok visszakanyarodni karácsony estéjéhez, amikor egy natúr farostlemez dobozkát hozott nekem a Jézuska. Szép és kellemes kiállású dobozka volt, csak egy kicsit fakó. Azonnal szóvá is tettem ezt a Jézuskát képviselő ismerősömnek, mire azt a választ kaptam, hogy ha túl sápadtnak tartom, mázoljam be lenolajkencével. Volt is egy flakon ebből a szerből a kamrájában, de nem ez az érdekes, hanem hogy ez a szó, a lenolajkence megragadta a képzeletbeli grabancomat és azóta sem ereszti el.
Rögtön eszembe jutott, hogy régebben, éppen ilyentájt, az év végével egybefolydogáló év elején szokták volt megrendezni az ún. szép szavak bajnokságát. A jónép egy on-line felületre küldözgette be a jelöltjeit, és amelyik a legtöbb szavazatot kapta, az diadalmaskodott. Mondani sem érdemes, hogy csupa olyan kifejezés aratott, amelyhez valamilyen kellemes érzést képviselő fogalom társult. Az emberek kapásból szép szónak tartották például az édesanyát, a nefelejcset, a szerelmet, a békességet és még véletlenül sem annak teszem azt a döghalált, pedig ennek már a zöngéje is figyelemre méltó.
Nem is sajnáltam, hogy ez a nevetséges próbálkozás abbamaradt, mert nagyon hamar olyanná vált, mint az eurovíziós dalfesztivál, amelyről köztudott, hogy kevesebb köze van a zenéhez, mint gyóntatószéknek a kényelemhez. Az emberek nem képesek elvonatkoztatni és a szavakat a maguk szűzanya meztelen valóságában vizsgálgatni. Nem hibáztatom őket, mert bizony az ilyesmi nem is egyszerű. Mi tagadás, nekem is izzad a hónom alja az erőlködéstől, ha a döghalálban a száraz esztétikát próbálom fölfedezni.
De most, ezzel a lenolajkencével úgy vélem, új fejezet nyílt a szép szavak történelmében. Ami engem illet, ódákat tudnék zengeni arról, mennyi finomság, kellem és dallam zárul benne össze valami földöntúlian éteri harmóniává. Számomra ez minden idők abszolút győztese, ami – vagy aki – mellett az olyan méltatlanul favorizált képződmények, mint pl. a rózsaillat, a kikelet, a harangvirág, stb. csak a futottak még mezőnyét gyarapítják. Per pillanat a tárgyi megtestesülésével is úgy vagyok, mint a ministránsgyerek az oltári szentséggel: ránézni sem nagyon mer, nemhogy megérinteni.
A lenolajkencés flakonom emiatt az érinthetetlen várakozás talán örök időkig tartó állapotába süllyedve hirdeti a szépség mindenek fölött álló csodáját. Istentől való vétek lenne a kupakját letekerve, tartalmát egy szőrös ecsetre csöpögtetve belefogni egy olyan alantas tevékenységre, mint amilyen a dobozmázolás. Inkább maradjon meg olyannak, amilyen.
