Hogy pár napja nem lehet rágyújtani a kocsmákban, még nem érzem tragédiának, de csak azért, mert az idén eleddig nem tettem tiszteletemet egyik műintézményben sem. Persze ez a pár nap még nem jelent újévi fogadalomként felvállalt absztinenciát, isten ments, csak még nem jött úgy ki a lépés. A hosszú.
De előre félek, vajon milyen kriptahangulat fogad majd a kedvenc ivómban, hogy lesz-e egyáltalán valaki a körletben, hiszen nemdohányzót pofon ütni kocsmában, mint szódás a fehér hollót. Pontosan ez a probléma ezzel a rendelettel. Étterem – rendben; a kávézó már véleményes, de a kocsma, az valami más. Az nem is vendéglátó, ha nagyon kekec akarok lenni. Hiszen az ember a kocsmába hazamegy, nem vendégségbe. Nem egy pohárra ugrik be, nem benéz, nem beköszön. Hazatér, még ha akkor lép is életében először az adott csapszékbe. „A kocsmában az a jó, hogy nem otthon vagyok, de mégsem a levegőn.” Frappáns, de nem pontos a mondás. A kocsmában ülő ember ugyanúgy ül a világ bármely ivójában, mert otthon van. Én például ugyanúgy könyöklök Budán a Bástyában, mint ahogy a budejovicei Vatikánban vagy a somorjai Rigóban. A pincér, oppardon, a kocsmáros is ugyanúgy néz rám bárhol a világon. Mert én is csak egy vagyok a saját típusomból, és ezt a jó csapos azonnal megérzi. Én a csendes, mosolygós, sztorizgatós vendég vagyok.
És cigarettázom. Mert jólesik, és mert a kocsmák levegőjének kötelezően különböznie kell az általános várositól, pláne a jó levegőtől. „De mégsem a levegőn.” A csapszékekben szippantható ájer cigarettafüst nélkül olyan, mint amikor farsangkor az úrinő cafkának öltözik. A jelmezt felismered, de a farát azért még nem fogdosod meg.
A füst hagyomány, kellék, tartozék. Az a jótékony homály, amit a fejben előidéz pár pohár, az a füst által jelenik meg vizuálisan is, a kint és bent örök egyensúlyát támogatandó. A füst fátyol, a valóságot hivatott némiképp elfedni, mint a menyasszony arcát a tüll, mint az égő boszorkányt a lángok. Mint a kötény a Gellértben.
És még egészségügyileg is hasznos a füst, mert a másnap reggelre savanyúvá aszott kocsmai levegőnél nincs nagyobb visszatartó erő, ha nyitáskor már bekapnál egy ampullát a kommerszből, csak az íze végett.
És hogy egészségtelen? Igen, pont ezért látogatjuk a kricsmiket. Aki látott már kocsmában Norbi-videót, az tagadja le! Igen, egészségtelen, mint minden, ami egy kicsit is jó a testnek. De a léleknek is jár egy kis szabadidő, ugyanis ő is jól érzi magát a szeszeldében. A templom mellett ezért van kocsma: hogy megadhassuk az istennek és a császárkörtének is a maga részét.
De jó, legyen meg az EU akarata. Remélem, a kínaiak már dolgoznak az olcsó, hamutartóillatú dezodoron, az újonnan is csikkégette ingen, a köhögtető cukorkán. És kénytelenek leszünk elektromos cigarettát szívni, és akkor a villanyszámlától megy tönkre az összes kocsma. Söröző a Három USB-hez.
Egyébként a megoldás kézenfekvő. Ha betérünk az ivóba, ott rögtön aláírunk egy eltartási szerződést, miszerint pár órára gondozásba vesszük a kocsmárost. Így mint család töltjük el az időt, hivatalosan is otthon vagyunk, dohányzunk, tévézünk, urambocsá’ a szemetet is kivisszük, aztán záráskor felbontjuk e kontraktust, agyő, ammen, és elfüstölünk. Haza, Európába.