Biztosan nem vagyok egyedül, akibe időnként belenyilall a kérdés, hogy vajon mit csinálhatnak az ördögök karácsonykor. Mert az nem téma, hogy ilyenkor nagyüzemben jönnek-mennek az angyalok, zsákszámra viszik az áldást, és lapáttal zúdítják be minden jó szándékú ember hajlékába. Na de mi van a rossz szándékúakkal, akik nyilván nem az angyalokra szavaztak, hanem az ördögökre? Elvégre demokrácia van, vagy mi a szösz. Hiába vörös az ülepe és hiába büdös mint a kénköves kulimász, az ördög is csak ember, akarom mondani ördög, tehát legitim személyiség.
A tudománynak ilyenformán kutya kötelessége foglalkozni vele, elvégre esélyegyenlőség van, sőt, jogállamiság, ami azt jelenti, hogy ha a többség kialakít magának valamilyen rendszert, amihez ragaszkodik, óhatatlanul megjelenik a kisebbség és kikéri magának ezt az egészet. Az ördögről egy percig sem mondanám, hogy kisebbség, de ezen az egy napon – karácsonyról van szó, nemde bár – meghúzza magát. Egy-két kósza nyilatkozat, egy-két manipulált videó azért előjön a vackából, mintegy bizonyítván, hogy ez az egész csupán a korrupció újabb megnyilvánulása, mert az a sok áldás, ami közbeszerzés útján került az angyalok fennhatósága alá egy bizonyos vállalkozói kör érdekeltségeit sejteti a háttérben, de ezek a hangok valahogy elhalványulnak a sok mennyből az angyal közepette.
Egy neves portál nemrég ráállított valami harcedzett zsurnalisztát erre a témára, és ő ki is derítette, hogy az ördögök ilyenkor a Gyehennában tartanak szerény ellendemonstrációt, ám ezt még az ő sajtójuk sem szívesen lebegteti, mert tudják, kilóg alóla a ló- azaz az ördögláb. Nekünk viszont a sok bejgli evés, káposztakanalazás közepette talán érdekes lehet maga a rítus, úgyhogy átlapoztuk az ördögök köréből visszatárt zsurnaliszta kissé megpörkölt jegyzeteit, és kiderítettük, hogy a patások számára a szenteste a legnyomorúságosabb időszak. Ilyenkor úgy érzik magunkat, mint mi, magyarok, december 1-én, amikor a románok Erdély megkaparintását ünneplik. Aki a párhuzamot célzatosnak és tendenciózusnak véli, az magára vessen.
A tudósító szerint az ördögök méla levertségben kuporognak azon a hosszú, keményfa padon, amelyet tűzállóra edzett az ismeretlen mester, és miközben nejlonreszelékből főzött szíverősítőjüket kortyolgatják, fancsali képpel lesnek fölfelé, a plafon irányába, ahonnét ugyanúgy átzürrög a kis Jézust dicsőítő ének, ahogy a Reszkessetek betörők effektusai a pesti társasházakban. Az ördögök morognak és méltatlankodnak, a hevesebbek pedig azt fontolgatják, hogy kihívják a rendőrséget, mert ez mégiscsak hallatlan, de a tapasztaltabb öregek azt mondják, nyugi, ez nem tart örökké, a Szilveszter már ismét a miénk lesz, és különben ezek a mostani rendőrök már ki sem jönnek ilyen bagatell ügyek miatt.
Mélán kushadnak hát, csak úgy maguk elé bámulva, és mert ez nem vall rájuk, előtörnek belőlük azok az elfojtott érzések is, hogy ez az egész politika, amit folytatnak, alapvetően elhibázott. Nem kéne például élből és azonnal mindent megkontrázni, ami az angyaloktól jön, mert hát az áldás az mindenütt, még a pokolban is áldás, pláne így, hónap vége felé, amikor üres a kamra. Ezek a kis érzés szilánkok fickándoznak bennük, csakúgy, mint a nagy, központi tűzhelyből a kicsapódó szikrák, amelyek épp hogy megmutatják magukat, aztán rögtön el is tűnnek. Az ördögök szeme utánakap ennek a pirinyó szépségnek, ami máskor föl sem tűnik, de most valahogy mégis kidomborodik. Szőrös, megkérgesedett lelküket valami ismeretlen, fájdalmas melegség hatja át, ám mielőtt még könnyezve egymás nyakába borulnának, valamelyikük öblöset szellent és ettől megszűnik a varázs.
Ahogy múlik az idő, és odafönt eljön a gyertyagyújtás ideje, egyre többen érzik szükségét annak, hogy valamiféle egyensúly-helyzetet teremtsenek, mert az mégsem venné ki jól magát, ha mobiltelón vagy más eszközön készült videó szivárogna ki erről a buliról, és bebizonyítaná, hogy szentestén az ördögtársadalom gyalázatosan érzi magát, ezért óbégatni kezdenek, vad és hamis látszatát keltve a jókedvnek és a duhaj angyalellenességnek. Ám ezek a próbálkozások most kifejezetten nevetségesek, még ha nem is kacagtatók. A helyzetet mentve néhányan előadják azokat a gegeket is, amelyek odafönt pár hónapja zajos sikert arattak, így például nekirohannak az ajtónak, hogy lepattanva a földön fetrengve jajgathassanak kicsit, mások pedig elővakarják a lompost és vele szelfizve posztolnak egyet a közösségi médiában, ám ezek most visszhangtalanul maradnak. Így az ördögök végül sorra elszundikálnak, és azt álmodják, hogy a plafon repedésein aranyporként rájuk szitáló áldás lassanként befesti a bundájukat, és valami soha nem ismert, jó érzést terít rájuk. Ebben a jó érzésben pedig langymeleg van, nem pedig pokoli hőség, amit már mindannyian unnak, pedig csak a termosztátot kéne kicseréltetniük, de annyira lusták, hogy nem képesek villanyszerelőt hívni.
Így múlik el hát az ördögök szentestéje, és bár kapálóznak még a gondolatától is, békességet és szeretetet hoz nekik is, ahogy mindenkinek.
