Mindenki számára ismert, hogy a nem éppen barátságos kinézetű Kharón a titánok bölcsődeszkáiból ácsolt ladikján szorgalmasan hordozza át a lelkeket a Sztüx folyón, hogy azok – az előzőleg kifizetett egy obulus fuvardíj ellenében – bebocsátást nyerjenek Hádész birodalmába. Aki annyira pénztelen, hogy egy vacak obulusa sincs, száz évig kénytelen bolyongani a Sztüx partján, míg végre sorra kerül a szociális alapon létrejött várólistán.
Ennél még Hádész paneldzsungele is csábítóbb, pedig ott lábbal tekerik a légkondit. Szóval a tét elég nagy, így Kharón szerepe, hozzáállása cseppet sem mellékes. Nélküle a lelkek úgy kelnének át a feledés folyóján, ahogy a migránsok Szeged alatt a Tiszán, de az alvilág révészét szerencsére nem lehet olyan könnyen átverni, ahogy az Európai Unió szavazóit a hülye propagandával. A Sztüx tele van zátonyokkal, és bár erről nem szól a fáma, olyan szörnyek is laknak benne, akik a gyanútlan lelkeket lazán felzabálják.
Sok évezreden át az volt a dolgok rendje, hogy Kharón reggel hattól este hatig evezett, aztán lemosta a ladikról a trutyit, majd hazament és ledőlt pihenni. De egy napon mindenki meglepődésére fellázadt. Az elébe kunkorodó lelkeknek azt mondta, valahol nem járja az, hogy a tehetősek, akik földi életük során jachtokkal vagy akár sugárhajtású repülőgépekkel közlekedtek, egy vacak obulussal letudhatják ezt a fontos utat. Például sokan rájöttek arra, hogy nem muszáj a Sztüxön hajókázni, ha át is lehet repülni. Különösen érvényes ez azokra, akik száz év bolyongásra lettek ítélve, mert őket hamar megkörnyékezik azok a nyerészkedők, akik ilyen-olyan szolgálatokért cserébe olcsó kínai sárkányrepülőket kínálnak.
Kharón arra jutott, hogy ez az állapot tarthatatlan. Panaszkodtak is a lelkek, hogy egyre bizonytalanabbul lapátol, ráadásul úgy csapkodja a Sztüx vizét, hogy az szanaszét fröcsköl. Márpedig aki egy cseppet is lenyel ebből a folyadékból, száz évig fosik tőle, nem beszélve a súlyos memóriazavarokról.
A derék révésznek tehát ki kellett találnia valamit, hogy az üzletét stabilizálja, de nem volt semmilyen ötlete. Régi vágású egyéni vállalkozóként átalányban adózott az olümposziaknak, és mert az istenek tanácsa nem ismerte az inflációt, nem emelhette a viteldíjat. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a nettó bevételből a családját sem lesz képes eltartani, mert bizony Kharónnak ilyen nyűg is hevert a vállán: otthon egy hárpiából háziasított feleség és két soha fel nem növő poronty várta, amiben félelmetesen hasonlított a földi halandókra, mert nekik is azzal kellett szembesülniük, hogy a gyerekeik soha nem nőnek fel.
Végül azt ókumlálta ki, hogy fakultatív programokat iktat a programba, azt ugyanis nem tiltotta semmilyen törvény. Így ahelyett, hogy a lehető legrövidebb úton átszelte volna a Sztüx vizét, a lelkekkel a többi alvilági folyóra is elkalandozott. Nem is értette, miért nem jutott eszébe korábban ez az ötlet. Ha pedig egyszerre több lelket vitt, árengedményt adott, de mert a ladiknak mindegy volt, hogy egy vagy tíz lélek gunnyaszt benne, és mert Kharón stikában egy kis villanymotort is szerelt rá, fuvaronként többszörös viteldíjat kaszálhatott.
A Kharón Tours ma már a legnépszerűbb cég a Sztüxön, olyannyira, hogy a lelkek Hádész birodalmából is gyakran megkeresik. Kharón őket külön figyelemmel kezeli, és arra is vigyáz, nehogy megpattanjanak a halandók világába, mert nem akar a lélekcsempészés bűnébe esni. Azt vallja, hogy az üzlet mindenkinek jó, mert extra bevételt termel a büdzsének, de hogy ez mennyire igaz, még ellenőrzésre vár. Egyvalami azért biztos: ha fizet, Kharón bárkit felenged a Lélekvesztő névre keresztelt luxuskomphajója fedélzetére. Képzeljék, még duty free shop is van a fedélközben.
