Az ifjú Rejtő Jenő egy kis kávézóban üldögélt, amikor a pincér odament hozzá, hogy felvegye a rendelését.
Pincér: Jó napot szerkesztő úr, mit hozhatok?
Rejtő Jenő: Egy kávét kérek, de nem akármilyet!
Pincér: Az csak természetes, milyen legyen az a kávé? Netán fekete?
Rejtő Jenő: A színe lehet fekete, de az íze… nos az íze legyen olyan, mint amikor az ember fogát tömik.
Pincér: (kicsit meglepődve) Hát… nem vagyok biztos benne, hogy értem, mire gondol.
Rejtő Jenő: Ha nem voltam érthető, akkor megpróbálom másképpen. Kérek egy kávét, aminek az íze olyan, mint amikor az ember arról álmodik, hogy egy szarvas agancsát rágja.
Pincér: (már zavarban) Bocsánat, de ez így egyre nehezebb lesz. Nem tudna valami mást mondani?
Rejtő Jenő: Jó, jó, legyen egy kávé, aminek az íze olyan, mintha amikor egy nyugdíjas postás nyers sárgarépát próbál megenni protézis nélkül.
Pincér: (nagyon zavarban) Rendben van, értem. Akkor egy nyugdíjas sárgarépakávé lesz cukor nélkül?
Rejtő Jenő: (meglepetten) Nem, dehogyis! Hozza a kávét úgy, ahogy megrendeltem!
A pincér a homlokát ráncolva távozik, majd kisvártatva visszajön a kávéval.
Pincér: Tessék, itt a rendelése!
Rejtő Jenő: (megkóstolja a kávét) Hmmm, ez tökéletes! Pont olyan, mint amikor valaki megpróbálja lefordítani a Boci, boci tarkát kínai nyelvre.
A pincér mosolyogva távozik, miközben Rejtő Jenő boldogan kortyol a kávéjából.
