Joel

2019.03.04.
Olvasták: 787

Az örökbefogadás mindig aktuális és legalább ennyire érzékeny téma. Az irodalom nagy klasszikusaitól egészen napjaink filmművészetéig számos példát tudnánk sorakoztatni annak bizonyítására, hogy ez a nemes, emberbaráti gesztus, a kétségbevonhatatlan jó szándék ellenére is mennyi feszültséget, súrlódást és lelki terhet jelenthet az érintetteknek.

​A mai argentin filmgyártás egyik kiválósága, a nemzetközi hírű Carlos Sorin ezt a sokak által, már sokféle szemszögből bemutatott helyzetet vette elő Joel című alkotásában. A történet szerint Dél-Argentína egyik világtól elzárt falvában él Cecilia és Diego, akiknek nem lehet gyermekük, így az örökbefogadással próbálkoznak. Olyan hosszú ideje vannak a várólistán, hogy amikor felajánlanak nekik egy „túlkoros” kisfiút, gondolkodás nélkül elfogadják. Joel kilenc éves, tehát már van múltja, előélete, és vannak nem éppen kisgyereknek való élettapasztalatai. Intő jel lehet az is, hogy eddig az a rokona nevelte, aki a történet idején éppen börtönbüntetését tölti.

A csöndes, de a vadságot és a bűnözői környezetet látens módon magával hozó Joel nem is tud beilleszkedni a Cecilia és Diego által kínált nyugodt, kényelmes világba. Hamar kiderül róla, hogy szinte írástudatlan, ezért a korához képest alsóbb osztályba kerül. Azt pedig ugye, mindannyian tudjuk, mekkora tekintélye van a kisiskolások között egy bukott diáknak? Erősebb, nagyobb mindenkinél, így ő lesz a példakép. Ez történik Joellel is, amire ő még rá is játszik azzal, hogy hencegni kezd a bűnözői meg a drogos kalandjaival, amelyek Buenos Airesben élt a bácsikája mellett történtek vele.

Ezek a szövegek természetesen a szülőkhöz is eljutnak, és innentől kezdődnek a gondok. Mindenki attól fél, hogy Joel rossz útra téríti a csemetéjét, ezért valóságos lázadás szerveződik ellene a suliban. Cecilia döbbenten látja, hogy az események egyre inkább eszkalálódnak, és hogy nem tehet ellenük semmit. A tét az, hogy szembe kell szállnia azzal a közösséggel, amelynek eddig ő is és a férje is megbecsült tagjai voltak. Tetézi a bajt, hogy még Diego is azokat támogatja, akik Joelt egy isten háta mögötti tanyasi iskolába  szeretnék száműzni.

A helyzet immár nem csupán kényelmetlen, hanem veszélyes is, de furcsa módon, nem a mindezt kirobbantó Joel, hanem a nevelőszülei számára. A kisfiú nem is érti, mi ez a felfordulás, amit okozott. Továbbra is csöndes, visszahúzódó, de ha az aggódó szülők szemszögéből nézzük, akkor egyáltalán nem ártatlan.

A film morális dilemmája az, hogy ebben a helyzetben vajon kinek van igaza? A kisfiút nem lehet hibáztatni, mert pontosan úgy viselkedik, ahogy egy sokat megélt, koravén legénykéntől az elvárható, mint ahogy a gyerekeik miatt aggódó szülők fölött sem törhetünk pálcát. Az egyértelmű vesztes kétségtelenül Cecilia, akinek fenekestől felfordul az élete, és még a férjével is szembe kerül, mert miután tudatosul benne, hogy amit vállalt az erkölcsi értelemben visszavonhatatlan, úgy dönt, felveszi a kesztyűt.

A produkció ezen a ponton, „lebegős” véget ér, és ettől olyan érzésünk támad, hogy csak most kellett volna elkezdődnie, bár akkor nem sokban különbözne az érzelgős hollywoodi munkáktól. Így viszont, hogy a folytatás a képzeletünkre van bízva, nem hagy bennünket megnyugodni.

A Joel egy kis költségvetésű, lassú folyású, drámai fordulatoktól, és erőteljesen kicsúcsosodó konfliktusoktól mentes alkotás, mégis vibrál a feszültségtől. Akár tanulmány is lehetne a befogadásról és ennek komplementer párjáról, a kirekesztésről, de ebből olyan bő a választék, hogy ez esetben észrevétlenné válna. Azért emelkedik ki a hasonló alkotások közül, mert életszerű, és mert elfogulatlanul mutatja meg a befogadott személy felelősségét. Ha egy mondatban kéne összegezni a mondanivalóját, akkor valami olyasféle jönne ki, hogy senkiből sem lehet szent, de mindenkiből lehet áldozat.

 

Értékelés: 4/5.

 

 

 

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: